Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nemzetközi kontingens helyett 700 nehézfiú Szombathelyen?

Juhász Ferenc honvédelmi miniszter ígérete ellenére bezárta kapuit a szombathelyi laktanya. A szocialista városvezetés tervei szerint az Olasz - Szlovén - Magyar Dandár magyar részlegét helyezték volna el az egykori kiképző központban. Ma azonban a nemzetközi kontingens helyett egy szocialista érdekeltségű őrző-védő Kft.l vigyáz a laktanyára. Ágh Péter, a Fidelitas szombathelyi képviselője rámutatott, ha a város lakossága nem fog össze, akkor 700 nehézfiú fogja birtokba venni a komplexumot, miután azt 2006-ra az ország egyik legnagyobb börtönévé alakítják át.


Dátum: 2004-11-03 18:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=30544
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:52:21.148663, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A témáról a Fidelitas Vas megyei Választmányának közleményét közöljük:

Hova tűnt az olasz-szlovén-magyar dandár?

2003. januárjában Juhász Ferenc honvédelmi miniszter Szombathelyen járt és biztosította a város vezetését és a lakosságát arról, hogy a haderő átszervezése nem érinti laktanyánkat, ami az ország egyik legnagyobb és legszínvonalasabb komplexuma. A miniszter ígéretet tett arra is, hogy a honvédelmi tárca segíteni fogja új munkahelyek teremtését a vasi megyeszékhelyen.

Pár hónappal később, Juhász Ferenc miniszter ígérete ellenére kiderült, bezárja kapuit Szombathely egyik modernkori jelképe, a Savaria Kiképző Központ.

2003 végén reménykedni kezdtünk. Ipkovich György polgármester ígéretes hírekről számolt be a decemberi közgyűlésen. Olasz - Szlovén - Magyar Dandár magyar részlegének elhelyezése Szombathelyen a Magyar Országgyűlés Honvédelmi Bizottságának négypárti támogatására talált. A 850-1000 fős kontingens nemzetközi haderő részeként állomásozna a városban és 1000-1100 új munkahelyet eredményezne, valamint "szakmailag magasabb és elitebb funkciót" adna a laktanyának - szóltak a ma már kipukkant lufiként kezelt mondatok. 2004 januárjában a polgármester beszámolójából még az is kiderült, hogy a gondolat mögött olasz-szlovén nemzetközi támogatást tapasztalt.

A Fidelitas nem érti, hogy mindezek után hova tűnt az Olasz-Szlovén-Magyar Dandár magyar részlege! Kérdésemre polgármester úr az októberi közgyűlésen jelezte, hogy ő mindent, amit lehetett megpróbált az ügyben. Kin múlott akkor a sikertelenség? A szocialista városvezetésen? A szocialista honvédelmi tárcán? Miért nem érezte Juhász Ferenc szocialista honvédelmi miniszter, hogy hazugsága után tartozik Szombathely városának? A kontingens elhelyezésének a lehetősége is csupán egy újabb szocialista lufi volt, ami most igen nagyot pukkant!

A "szakmailag magasabb és elitebb funkció" helyett, az Olasz-Szlovén-Magyar Dandár magyar részlege helyett jelenleg egy szocialista érdekeltségű őrző-védő KFT vigyáz a laktanyára. A jövőben pedig, ha Szombathely lakossága nem fog össze 700 nehézfiú fogja birtokba venni a komplexumot, miután azt 2006-ra az ország egyik legnagyobb börtönévé alakítják át.

Fidelitas Vas megyei Választmánya nevében:

Ágh Péter

elnök, városi képviselő

Kapcsolódó elemek