Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ismét sztrájkoltak az egészségügyi dolgozók - IGENre buzdítanak a népszavazáson

Befejeződött az Egészségügyben és Szociális Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (EDDSZ) által meghirdetett sztrájk; szerdán öt vidéki kórház dolgozói csatlakoztak az immár ötödik alkalommal megtartott tiltakozáshoz; a Magyar Orvosi Kamara (MOK) képviselő-testülete országos demonstráció szervezését kezdeményezi más érdekképviseletek és a lakosság bevonásával.


Dátum: 2004-11-03 18:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=30546
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:52:21.755900, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Szerdán reggel a Szegedi Tudományegyetem öt klinikáján, a gyulai Pándy Kálmán megyei kórházban, a gyöngyösi Bugát Pál Kórházban és a veszprémi megyei kórházban ismét sztrájkba léptek a dolgozók az EDDSZ által korábban meghirdetett munkabeszüntetés-sorozat keretében a jobb bér- és munkafeltételekért. Sok intézményben a szolidaritás kék szalagját viselték a dolgozók, illetve volt ahol kétórás munkabeszüntetéssel csatlakoztak a tiltakozókhoz követeléseihez.

Cser Ágnes, a szakszervezet elnöke az MTI-nek kedden elmondta: egyre több intézmény szorgalmazza az EDDSZ-nél egy országos demonstráció megszervezését, mivel megdöbbentőnek tartják, hogy a sztrájksorozat ellenére nem sikerült tárgyalóasztalhoz ülni a kormánnyal. Az országos sztrájkbizottság a napokban dönt a demonstráció megszervezéséről, amelyet novemberben, még a 2005-ös költségvetés elfogadását megelőzően tartanának, ugyanis a követelések érintik a büdzsét is - tette hozzá.

Hangsúlyozta: amíg a kormányzattal nem sikerül megállapodni, a szakszervezet a szerdaihoz hasonló, úgynevezett szinten tartó akciókat tervez, legközelebb november 11-én.

Éger István, a MOK elnöke szerdai sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: a demonstrációval el kívánják érni, hogy a kormánypártok végre vegyenek részt a Nemzeti Egészségügyi Kerekasztal ülésein, ezzel vállalva szerepet a magyar egészségügy jövőképének konszenzusos kialakításában, s a jövő évi költségvetés tervezetében garantálják az egészségügyi intézmények forrásainak reálértéken tartását, illetve ne szavazzanak meg további forráskivonást.

A demonstrációtól várják továbbá azt is, hogy a kormányzat a sztrájktörvényben meghatározott kötelezettségének eleget téve tárgyaljon az egészségügyi dolgozók sztrájkköveteléseiről, és ennek nyomán kezdje meg az évek során az egészségügyből kivont mintegy 1.500 milliárd forint visszapótlását - mondta.

A MOK felszólítja tagjait és az állampolgárokat, hogy pártállástól függetlenül vegyenek részt a népszavazáson és igennel válaszoljanak arra a kérdésre, hogy "Egyetért-e Ön azzal, hogy az egészségügyi közszolgáltató intézmények, kórházak állami, önkormányzati tulajdonban maradjanak..." - szögezte le a testület elnöke.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek