Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Herényi az MSZP-vel szavazott

Herényi Károly háromszor mentette meg a kormánypártok számára a határozatképtelenség miatt kétségessé vált országgyűlési jóváhagyást a települési önkormányzatok többcélú kistérségi társulásáról szóló törvény szavazásánál kedden. Az MDF frakcióvezetője az Indexnek azt mondta: márciusban fogadta meg, hogy mindig gombot nyom.


Dátum: 2004-11-03 19:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=30549
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:52:22.689101, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az országgyűlési szavazási listái szerint kedden Herényi Károly MDF-es frakcióvezető tartózkodó szavazatán múlt, hogy a parlament elfogadhatta az MDF által is hevesen támadott kistérségi társulásokról szóló törvényt.

A parlament keddi késő esti szavazásai során a kistérségek területi felosztását is tartalmazó jogszabályról szóló szavazásokat több alkalommal meg kellett ismételni, mert az ellenzék nem nyomott gombot a döntéshozataloknál. Kizárólag kormánypárti szavazatok mellett Herényi voksa biztosította több módosító indítvány megszavazása után azt is, hogy 191 igen és 2 tartózkodás mellett meglegyen a törvény elfogadásához szükséges 50 százalék plusz egy fős határozatképesség.

Répássy Róbert, a Fidesz frakcióvezető-helyettese az Indexnek nyilatkozva azt mondta, hogy az ellenzéki oldalon "többekben felmerült", vajon van-e összefüggés Herényi voksa és aközött, hogy előzőleg az MSZP javaslatára lekerült a keddi ülés napirendjéről a frakcióvezető posztját megmentő ügyrendi bizottsági döntésről szóló szavazás.

Mint emlékezetes, a Herényi ellen benyújtott és az MDF-frakció többsége által elfogadott bizalmatlansági indítvány ellenére a parlament ügyrendi bizottsága kétszer is úgy döntött, hogy továbbra is Herényit kell az MDF frakcióvezetőjének tekinteni. A Fidesz erről a döntésről kívánt állásfoglalást kérni az országgyűlés egészétől. Répássy elmondta, hogy Herényi szavazatát azért is különösnek tartják, mert pártja szakmai képviselő a Fideszhez hasonlóan keményen támadták az alkotmányossági kérdéseket is felvető eljárást, amellyel a korány a törvényhez csatolt egy, az Alkotmánybíróság által már visszadobott kormányrendeletet.

Herényi károly az MDF frakcióvezetője az Index megkeresésére közölte: 2004 márciusában megfogadta, hogy többé "nem kényszeríthető bele olyan szerepbe, amit nehezen visel el". Példaként említette, hogy az ellenzék a parlamentben megfogadta, kierőszakolják a kormányoldalon a határozatképesség megteremtésének kötelezettségét.

Az ellenzék így az ominózus ülésen nem nyomott gombot, így Herényi sem, aki a voksolás után tudta meg, hogy négyen betegek a kormányoldalon. Egyik képviselőjük, Suchman Tamás rosszul lett, ezért távozott, de a határozatképesség biztosítása érdekében vissza kellett hozniuk. Úgy fogalmazott: "akkor őrületesen szégyelltem magam azért, hogy ebbe belekeveredtem, megfogadtam többé nem teszek ilyet" - indokolta miért nyomott gombot kedden, akkor, amikor egy ellenzéki képviselő sem tett hasonlóan.

Index - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek