Juhászéknak rongyrázásra futja - a szerződéses katonának lakása sincs
Ma a szocialisták azzal vádolták meg Kósa Lajost, hogy letiltotta a "centivágást" Debrecenben. A polgármester válaszában rámutatott: mikor Debrecenben megkérdezték, mit szólnak majd az emberek, hogy a katonaságnak "ilyen helyzetben a rongyrázásra futja," akkor elálltak attól a kéréstől, hogy a főtéren vágják a centit.
Dátum: 2004-11-03 20:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=30551
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:52:23.345824, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Debrecen fideszes polgármestere az MTI-nek elmondta: a profi hadsereg felállításához több száz lakásra lenne szüksége a honvédelmi minisztériumnak, de jövőre erre csupán 250 millió forint van, ami a semmivel egyenlő. "Ilyen helyzetben nem szabad százmilliót költeni a Juhász Ferenc által megálmodott politikai reklámkampányra" - tette hozzá.
Kósa Lajos szerint "a honvédelmi miniszter fordítva ül a lovon, és a kétségbeejtően kevés honvédelmi költségvetés ismeretében igazán szolidan kell ünnepelni."
"Minden más, így a jelenlegi akció is csak tovább rombolja a Honvédelmi Minisztérium, és sajnos a Magyar Honvédség tekintélyét" - mondta. Hozzátette: egyéb iránt a Honvédelmi Minisztérium nem kért hivatalosan engedélyt Debrecentől, hogy a főtéren legyen a centivágás.
"Ugyanis amikor az előbb említett problémákat felvetettük, s megkérdeztük, hogy mit szólnak majd az emberek, hogy ilyen helyzetben a rongyrázásra futja, akkor elálltak ettől a kéréstől".
MTI - fideszfrakcio.hu