A világ vezetői gratuláltak Bush amerikai elnöknek újraválasztásához
Gratulált az ENSZ és a NATO főtitkára, valamint európai politikusok egész sora szerdán George Bush amerikai elnöknek az újraválasztásához.
Dátum: 2004-11-04 07:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=30557
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:52:25.127565, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Kofi Annan ENSZ-főtitkára egyben méltatta, hogy az amerikai nép "lenyűgöző tanúbizonyságot tett a demokráciáról", amely a magas választási részvételben mutatkozott meg. A főtitkár méltatta Bush kihívója, John Kerry demokrata párti szenátor "gyors és államférfihoz méltó" döntését is, amellyel elismerte vetélytársának győzelmét - közölte a világszervezet vezetőjének szóvivője.
Jaap de Hoop Scheffer közleményében azt hangoztatta: nem kétli, hogy Bush fenntartja az Egyesült Államok hagyományosan erős szerepvállalását a NATO-ban, amely a főtitkár szerint az alapvető hidat képezi Észak-Amerika és Európa között. A főtitkár várakozással tekint a Bushsal való együttműködés elébe ezen szerepvállalás erősítése érdekében, hogy a szövetség továbbra is megvédhesse a tagállamok közös értékeit és stabilitást biztosíthasson a XXI. század fenyegetéseivel és kihívásaival szemben.
Romano Prodi és a holland kormányfő az EU nevében gratulált Bushnak az újraválasztásához. Prodi, az Európai Bizottság leköszönő elnöke üdvözletében leszögezte, hogy Európa a jövőben is "az Egyesült Államokkal folytatott együttműködés és a baráti kapcsolatok erősítésén fog munkálkodni". Ez a viszony, amelyet soha nem kérdőjeleztek meg, létfontosságú a világbéke fenntartásához - mutatott rá.
Jan Peter Balkenende, az EU soros elnökségét adó Hollandia miniszterelnöke szintén üdvözölte George Bush újraválasztását, és hangsúlyozta, hogy erős kötelékek kötik össze az Európai Uniót és az Egyesült Államokat.
Jacques Chirac francia elnök üdvözlő levelében reményét fejezte ki, hogy Bush most elnyert második elnöki megbízatása "alkalmat kínál a francia-amerikai barátság" és a transzatlanti partneri viszony megerősítésére. Chirac a levélben "drága George-nak" szólította az amerikai elnököt, s egyebek között hangsúlyozta: a terrorizmus elleni közös küzdelemnek, a szabadság és a demokrácia terjesztésére tett közös erőfeszítéseknek a párbeszéd és a kölcsönös tisztelet szellemében kell folytatódniuk.
Gerhard Schröder német kancellár jelezte, hogy gratulálni fog Bushnak újraválasztásához, és folytatni kívánja a "jó együttműködést" az amerikai kormányzattal. Schröder ezt még az előtt közölte, hogy bizonyossá - vált volna Bush újraválasztása.
Guy Verhofstadt belga miniszterelnök üzenetében síkra szállt az Egyesült Államok és az Európai Unió - és különösen az Egyesült Államok és Belgium - közötti "szoros, megerősített és tartós" kapcsolatok mellett.
Belgium Franciaországgal és Németországgal együtt azon európai uniós országok közé tartozott, amelyek a legélesebben bírálták és a leghevesebben ellenezték az amerikai vezetéssel tavaly megvívott iraki háborút.
Szívélyes üdvözletét küldte Bushnak újraválasztása alkalmából az ír miniszterelnök. Bertie Ahern hangsúlyozta: türelmetlenül várja, hogy együttműködhessen az (amerikai) elnökkel a két ország kapcsolatainak erősítése érdekében. Kiemelte azt is, hogy az Egyesült Államok mindig is az észak-írországi békefolyamat hűséges támogatója volt.
Wolfgang Schüssel osztrák kancellár az Egyesült Államok és az Európai Unió közötti erős partneri kapcsolatok fontosságát hangsúlyozta Bushnak küldött üdvözletében. A kancellár kiemelte, hogy az Egyesült Államok és az Európai Unió is komplex feladatok előtt áll a kül- és biztonságpolitikában, valamint a gazdasági átalakítások sikeres végrehajtásával összefüggésben.
Antonio Monteiro portugál külügyminiszter úgy vélte, hogy az amerikai választópolgárok a négy évvel ezelőtti elnökválasztáshoz képest most világosabban kifejezésre juttatták választásukat azzal, hogy újra Bushnak szavaztak bizalmat. Portugália számára nincs jelentősége az elnök pártállásának, Lisszabon bármilyen amerikai elnökkel együttműködik.
Kjell Magne Bondevik norvég miniszterelnök úgy nyilatkozott, hogy Bush újraválasztása újabb érvet jelenthet Norvégia európai uniós csatlakozása mellett. A NATO-tag Norvégia népszavazáson már kétszer elutasította, hogy az uniónak is tagja legyen, legutóbb 1994-ben. A "nem" szavazatok akkori győzelmének egyik kovácsa Bondevik volt.
MTI - fideszfrakcio.hu