Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Felsőoktatási felvételik - ponthúzás csütörtökön

Csütörtökön határozzák meg az idei felsőoktatási felvételi pontszámokat, a jelentkezők először az Országos Felsőoktatási Felvételi Iroda (OFI) honlapjáról (http://www.felvi.hu) aznap a késő esti vagy az éjszakai órákban tudhatják meg sikeres vizsgát tettek-e.


Dátum: 2002-07-17 11:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2798
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:37:33.333066, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A ponthatárokat a Felvételi Információs Szolgálat portáloldalán http://www.fisz.hu július 19-én olvashatják az érintettek, a napilapok pedig július 20-án teszik közzé.

A felvételi döntésről szóló értesítéseket a diákok július 28-ig kapják kézhez.

Az idén a március 1-jei határidőig összesen 165 ezren nyújtottak be jelentkezési lapot, ami mintegy 15 ezerrel több mint a múlt évben. A "legek legje" az a pályázó, aki összesen 24 helyre adta be a jelentkezését, jóllehet csak olyan helyre jelentkezett, ahol nincs felvételi.

A jelentkezők számát figyelembe véve idén az ELTE a legnépszerűbb, ide adta be felvételi lapját az összes pályázó több mint tizede (17.342 diák), második a gödöllői Szent István Egyetem (11.655), míg harmadik a Debreceni Egyetem (10.991). Érdekesség, hogy a Budapesti Gazdasági Főiskola több nagy tudományegyetemet megelőzve a hatodik helyet szerezte meg (8.867 diák).

A nappali tagozatra jelentkezőket nézve legnépszerűbb a jogi és a közgazdász pálya, az előbbire közel 5 ezren mennének. Harmadik helyen a főiskolai gazdálkodási szak végzett (3.445 jelentkező). Érdemes külön kiemelni a kommunikáció szakot, amelyet főiskolai szinten 2.090-en, egyetemi képzésként 1.596-an választottak.

A kormány által jóváhagyott keretszám értelmében 2002-ben összesen 58.500-en kezdhetik meg felsőfokú tanulmányaikat államilag finanszírozott képzésben: nappali tagozaton 46 ezren, esti és levelező tagozaton nyolcezren, akkreditált iskolai rendszerű felsőfokú szakképzésben pedig 4.500-an tanulhatnak majd.

Kapcsolódó elemek