Az Új Szó szerint a kettős állampolgárság birtokában sem valószínű a felvidékiek tömeges elvándorlása
Ha a magyar választópolgárok december 5-én igennel szavaznak a kettős állampolgárságra, azzal akár a határon túli magyarság lassú önfelszámolódását is megindíthatják, tehát nem feltétlenül tesznek jót a külhoni magyarokkal, ellenben ha nemmel voksolnak, azzal komoly traumát, "második Trianont" okozhatnak a lelkivilágukban - vélekedik az egyetlen szlovákiai magyar napilap, az Új Szó.
Dátum: 2004-11-04 09:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=30562
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:52:26.692554, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Kocur László, a lap főszerkesztője írásában úgy ítéli meg, hogy a kettős állampolgárság intézménye "valószínűleg sok(millió) kisebbségben élő magyar titkon dédelgetett vágyálma", amit a múltban elszenvedett sérelmek ellenében tett gesztusként értékelnek.
"Gesztusnak azonban ott a magyarigazolvány, az előző kormány félsikere a békés nemzetegyesítésre" - írja, és felteszi a kérdést: vajon e szívet melengető koronás okmányon túlmenően milyen haszonnal járna a kettős állampolgárság, amikor Szlovákia és Magyarország egyként uniós tagállam?
Emlékeztet arra: a Magyar Szocialista Párt parlamenti frakcióját vezető Lendvai Ildikó egy televíziós vitaműsorban azt mondta, hogy ha a kettős állampolgárság intézményére a szavazók többsége igent mondana, az "egy második Trianon" lehet, mert nagyarányú anyaországi bevándorlási hullámot indíthat el, így aztán akár a magyarországi szociális rendszer összeomlásához is vezethet.
"Nem valószínű, hogy a magyar állampolgárság megszerzése után a felvidéki magyarok tömegesen telepednének le Magyarországon, hiszen ezt akár ma is megtehetik. A munkanélküliségi ráta nagyjából hasonló a két országban, ráadásul Szlovákiában kedvezőbb az adórendszer. Az viszont könnyen elképzelhető, hogy Romániából, vagy a katasztrofális gazdasági helyzettől sújtott Kárpátaljáról tömegek indulnának útnak Magyarország felé" - véli csütörtöki kommentárjában a pozsonyi Új Szó.
MTI - fideszfrakcio.hu