Gyurcsány a magyarságot ütötte pofon
"Egy akkora pofon csattant el a magyarság arcán a magyar parlamentben, hogy a hangja betöltötte a Kárpát-medencét, sőt áthullámzott a tengeren túlra is". A pofont "együttes erővel a kormányfő három (elv)társával adta", arra biztatva és buzdítva az országlakosokat, hogy a decemberi népszavazáson nemmel voksoljanak a kettős állampolgárságra - írja az újvidéki Magyar Szó.
Dátum: 2004-11-04 09:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=30563
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:52:27.001338, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Németh István Magyarverés Budapesten című csütörtöki írása szerint szerencsére a budapesti parlamenti pofont két nappal megelőzte egy másik "parlamenti ülés", a debreceni, abban a templomban, amelyik, ha úgy hozta a sors, képviselőházként is szolgált. Bölcskei Gusztáv református püspök nem csak a hívőkhöz szólt, amikor azt mondta: "Ma olyan választás elé állították a magyarországi embert, hogy vagy igent, vagy nemet kell mondania magyarul beszélő, magát magyarnak tartó atyánkfiairól, kapjanak-e második állampolgárságot. Lelkiismereti és erkölcsi parancs, hogy csak igent mondhatunk erre."
Egy másik írásban Nagy Nándor emlékeztet arra, hogy 1956-ban a vajdasági magyarok fenntartás nélkül fogadták a Magyarországról érkező 30 ezer menekülőt.
"Rövidesen nekik kell népszavazáson dönteni arról, hogy például mi, vajdasági magyarok magyarok vagyunk-e. Ezt pedig eddig még itt sem vonták kétségbe komolyabban, de mi magunk sem tépelődtünk, amikor apáink és nagyapáink a Don-kanyar vagy az Isonzó felé indultak" - írja a szerző. Megjegyzi, hogy a délvidékiek 1956-ban is magyarnak érezték magukat, fogadták a menekülőket, népszavazás, alkotmánymódosítás, miegyéb nélkül is.
"Viszont most azt sem tagadom, hogy szorongva és izgatottan várom, hogy Magyarország polgárai az esedékes népszavazáson beismerik-e, hogy rajtuk kívül még él 2-3 millió magyar a határok túloldalán? Vagy olyan hun testvéreknek tekintenek bennünket, akik a szerb vagy a román mellett magyarul is beszélnek?" - kérdezi Nagy Nándor, hozzátéve: annak idején nem kérték ki a délvidékiek véleményét arról, hogy hol akarnak élni.
MTI - fideszfrakcio.hu