Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Barroso várja az új olasz biztosjelölt előterjesztését

José Manuel Durao Barroso, az Európai Bizottság jövendő elnöke néhány órával a brüsszeli EU-csúcstalálkozó megnyitása előtt csütörtökön úgy nyilatkozott, hogy várva várja az új olasz biztos megnevezését átalakítandó kormányába.


Dátum: 2004-11-04 13:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=30568
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:52:28.598291, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Konzervatív európai vezetőkkel Meise-ben, Brüsszel külvárosában tartott találkozója után újságírók kérdésére válaszolva Barroso közölte: akkor teszi meg javaslatát az új testületre, "ha már minden név a birtokában lesz".

Barroso elmondta, hogy még mindig nem kapta meg az olasz biztosjelölt nevét, de tudja, hogy Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök mindent megtesz avégett, hogy mielőbb előterjessze jelöltjét.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek