Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A magyarok karácsonyra haza várják a katonákat

A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség nem teheti meg azt, hogy szembe menjen az emberek akaratával, mi nem kívánjuk meghosszabbítani egyetlen perccel sem az Irakban tartózkodó magyar katonák mandátumát. Álláspontunk világos és egyértelmű, azt gondoljuk, hogy erről a parlamentnek döntenie kell és elvárjuk a kormányfőtől, hogy ez a döntés hétfőn megszülethessen - mondta Rogán Antal frakcióvezető-helyettes csütörtöki sajtótájékoztatóján, Budapesten.


Dátum: 2004-11-04 15:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=30575
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:52:30.861559, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Gyurcsány Ferenc elvesztette a bátorságát

Rogán Antal szorgalmazta, hogy már hétfőn szülessen meg a parlamenti döntés az ügyben, és kedden kezdődjön meg a magyar katonák felkészítése Irak elhagyására.

Gyurcsány Ferenc csütörtök déli bejelentésére reagálva, miszerint a kormány mégsem kéri a parlamenttől a javaslat gyorsított tárgyalását a politikus megjegyezte:

- Elfogyott a bátorság. A bátorsághoz hozzátartozik az egyenes beszéd. Ha a miniszterelnök igazat szeretne mondani a magyar embereknek, akkor azt mondaná, hogy nem hazahozni szeretné a magyar katonákat Irakból, hanem azt szeretné, hogy még három hónapot maradjanak ott.

Közvélemény-kutatások szerint a magyar választók több mint háromnegyede nem ért egyet azzal, hogy a magyar katonák tovább tartózkodjanak Irakban. A Fidesz nem mehet szembe a közvélemény háromnegyedével, és nem szavazná meg az Irakban szolgáló magyar katonák mandátumának meghosszabbítását a december 31. utáni időszakra - mondta a politikus.

Ha a kormányfő a mandátum március 31-ig történő meghosszabbítását akarja, akkor a kérdést vigye a parlament elé - jelentette ki a politikus.

Rogán Antal felhívta a figyelmet arra, hogy az érvényes parlamenti határozat megsértését jelentené, ha magyar katona tartózkodna Irakban a december 31-i határidő után is. A kormány húzza az időt, hogy arra hivatkozhasson: a parlamenti döntés késedelme miatt nem volt idő felkészülni a katonák hazahozatalára, és így tovább maradnak a magyarok Irakban.

A Fidesz nem fogja támogatni a kormányt az időhúzásban

Rogán Antal a miniszterelnöki bejelentésről, hogy mégsem kérnek házszabálytól való eltérést a javaslat tárgyalásakor, azt mondta: Gyurcsány Ferenc olyan kormányt működtet, ahol a jobb kéz nem tudja, hogy mit csinál a bal.

Emlékeztetett: a parlament házbizottságának csütörtök délelőtti ülésén a kancelláriaminiszter kabinetfőnöke még házszabálytól való eltérést kért, amit meg is szavazott a testület.

- Gyurcsány Ferenc délben egészen mást mondott - mutatott rá a politikus.

A kormánynak a magyar közvélemény akarata szerint kell döntenie, akkor is, ha egy nagyhatalom, vagy az iraki kormány kérte a mandátum meghosszabbítást - mondta a frakcióvezető-helyettes.

A Fidesz reményei szerint a katonák már karácsonyra hazatérhetnek - fogalmazott a politikus.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek