Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Országos demonstrációt szervez november 20-ára az EDDSZ és az orvosi kamara

Országos egészségügyi demonstrációt szervez november 20-ára Budapesten a Magyar Orvosi Kamara (MOK) és az Egészségügyben és Szociális Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (EDDSZ) - jelentette be a szakszervezet elnöke csütörtökön Budapesten.


Dátum: 2004-11-04 16:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=30579
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:52:32.182636, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A demonstráció célja, hogy a kormány számára világossá váljon: az elmúlt hetek sztrájksorozatát az egészségügyi ágazatban nem helyi jellegű követelések indokolták - mondta sajtótájékoztatón Cser Ágnes.

Véleménye szerint fél sikerként könyvelhető el, hogy az egészségügyi miniszter elismerte a követelések jogosságát, valamint, hogy a kormány a tárcavezetőt bízta meg a tárgyalások lefolytatásával. A demonstrációval kívánják elérni azt is, hogy az egyeztetés az EDDSZ által is elfogadott platformon végre megkezdődhessen - tette hozzá.

Az elnök közölte: a szakszervezet országos sztrájkbizottsága úgy határozott, hogy amíg nem sikerül tárgyalóasztalhoz ülnie a feleknek, addig úgynevezett szinten tartó sztrájkot hirdetnek. Ez azt jelenti, hogy az eddigi nyolc órás munkabeszüntetés helyett kétórás sztrájkot tartanak majd az egészségügyi intézményekben, a tervek szerint legközelebb november 11-én, majd 19-én, 22-én és 30-án - mondta.

Hozzátette: a szakszervezet abban bízik, hogy "ezekre nem kell már, hogy sor kerüljön".

Éger István, a MOK elnöke elmondta: a megmozdulást akkor is megtartják, ha sikerül megkezdeni az érdemi tárgyalásokat. A demonstrációt már bejelentették, a területfoglalási engedélyt a Nádor utca Kossuth tér és Zoltán utca közötti szakaszára, az EDDSZ székháza elé kérték - közölte.

Az elnök úgy fogalmazott: "ez a történet minden magyar emberről szól (...) minden magyar dolgozóról". Ezért levélben keresnek majd meg valamennyi magyar dolgozói érdekképviseleti szervezetet, hogy vegyenek részt a demonstráció szervezésében és csatlakozzanak a megmozduláshoz.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek