Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Meddig tart még az önkormányzatok vesszőfutása?

"Meddig tart még az önkormányzatok vesszőfutása?" címmel sajtótájékoztatót tartott szerdán Nyíregyházán Karakó László országgyűlési képviselő, a Fidesz Önkormányzati Tagozatának Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei elnöke, Gávavencsellő polgármestere és Simon Miklós országgyűlési képviselő, Nyírbogát település polgármestere.


Dátum: 2004-11-04 19:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=30587
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:52:34.645134, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A polgármesteri feladatokat ellátó politikusok önkormányzati szemszögből értékelték a 2005. évi költségvetés parlament elé terjesztett tervezetét.

Karakó László képviselő számszerűsítve tárta fel a költségvetés anomáliáit: a normatívák csupán 2,3 százalékkal nőnek, míg a tervezett infláció 4,5 százalék; a közoktatás normatívája nő ugyan 4,5 százalékkal, ez viszont a kötelező 6 százalékos bérfejlesztésre sem lesz elegendő. Sőt kifejezetten nagy visszalépések nyomai láthatók a jövő évi költségvetésben, az alapfokú oktatási intézmények működtetésére például 10 ezer Ft-tal kevesebb normatívát kapnak tanulónként jövőre az önkormányzatok, s a dologi kiadások pedig egyáltalán nem növekednek. A SZJA helyben maradó összege 30+10 százalék erejéig látható a költségvetésben, az SZJA kiegészítő részével pedig egyáltalán nem tudnak tervezni az önkormányzatok, mert - ilyen még soha nem fordult elő, hangsúlyozta a politikus - a mértéke sincs megadva, a helye egyszerűen ki van pontozva a beterjesztett költségvetésben.

Simon Miklós mint önkormányzati vezető azokat a problémákat összegezte, amelyek az intézmények fenntartása szempontjából hozzák lehetetlen helyzetbe az önkormányzatokat. A költségvetésből ugyanis az látszik, hogy a Gyurcsány-kormány a kisiskolák körzetesítésére törekszik, 1000 lélekszám alatti településeken csak úgy folyósítja a közoktatási normatívát, ha az osztálylétszámok elérik az országos átlag 50 százalékát, s ezen a téren szeptember 1-jével újabb megszorításokat terveznek: a 2000 fős lélekszámot el nem érő települések normatívájának kiutalását is feltételekhez szabja - az osztálylétszámoknak ebben az esetben a 70 százalékos átlagot kell majd produkálniuk. A kormány ezzel az intézkedésével - a közoktatási törvénnyel szembehelyezkedvén - beleavatkozik az iskolák életébe, s egyértelműen látszik, hogy a kistelepülések iskoláinak bezárását ösztönzi. Ez január 1-jétől országosan 500, Szabolcs megyében pedig 40-50 önkormányzatot érint, a szeptember 1-jei megszorítással ez az arány országosan 1700-ra növekszik, megyei szinten pedig 70-80 önkormányzatot illetve közoktatási intézményt lehetetlenít majd el. Mindezek a problémák még élesebben jelentkeznek az egyházi fenntartású oktatási intézményekben, itt ugyanis a kormány a kiegészítő normatíva megvonására készül, ami a Vatikánnal kötött szerződések megsértését jelenti, s nemzetközi jogi következményeket von maga után.

A sajtótájékoztatót vezető politikusok kijelentették: a Fidesz képviselői ezen kilátástalan tendenciáknak gátat kell hogy vessenek, még a mai napon beterjesztik módosító indítványaikat, melyek az önkormányzatok, az iskolafenntartó egyházak érdekeit is megjelenítik, s ugyanakkor operatív programokat beépítenek többek között útépítésekre, a Nyíregyházi Vásártéri vasúti felüljáró elkészítésére, az M3-as autópálya Nyíregyházát térintő elkerülő szakaszának megépítésére és egyebek mellett a Balsai Tisza-híd rekonstrukciójára.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek