Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Három brit katona meghalt Irakban

Három brit katona meghalt egy rajtaütésben Irakban - közölte csütörtök este a brit kormány. A három áldozat a hírhedt skót Black Watch ezred tagja volt.


Dátum: 2004-11-04 19:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=30589
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:52:35.241417, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az általában igen kemény feladatokra bevetett alakulatból egy páncélosokkal megerősített, kiszolgáló személyzettel együtt 850 főt számláló zászlóaljat - súlyos belpolitikai viták közepette - a múlt héten vezényeltek át a viszonylag biztonságosnak tartott dél-iraki brit megszállási övezetből több száz kilométerre északra, Bagdad közelébe, amerikai kérésre.

Adam Ingram hadseregügyi államminiszter csütörtökön az alsóházban közölte: a három halálos áldozat mellett "számos" sérültje is volt a rajtaütésnek. Ingram sem a sérültek számáról, sem a támadás természetéről nem közölt részleteket.

A Black Watch átvezényelt katonái az Eufrátesz folyó keleti partján teljesítenek járőrszolgálatot, megakadályozandó további felkelő erők beszivárgását az iraki lázadás gócpontjává vált Fallúdzsa városába.

A csütörtökön bejelentett veszteségek után minden bizonnyal komoly bírálatözön vár a brit kormányra. A haderő-átcsoportosítást már eddig is súlyos kritikák érték még a kormányzó Munkáspárt soraiból is; sokan azzal vádolták Tony Blair kormányfőt, hogy az amerikai kérés teljesítésével George Bush választási kampányát támogatta.

A Bagdadtól mintegy 30 kilométerre délre kiépített brit katonai tábort eddig is naponta több, főleg aknavetőkkel elkövetett támadás érte.

A csütörtökön, egyelőre részletek nélkül bejelentett halálesetekkel 71-re emelkedett a háború tavaly márciusi kezdete óta Irakban meghalt brit katonák száma. Nagy-Britannia 45 ezer fős haderővel vett részt a háborúban; jelenleg mintegy 7 ezer brit katona állomásozik Irakban.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek