Az iraki miniszterelnök a segítségnyújtás folytatására kéri a NATO-t
Irak stabilizálása érdekében a NATO-nak folytatnia kell segítségnyújtását - szögezte le a katonai szövetség brüsszeli székhelyén mondott pénteki beszédében Ijád Allávi iraki miniszterelnök, hozzátéve: ez a támogatás hozzájárul majd a demokrácia elterjedéséhez az egész térségben.
Dátum: 2004-11-05 13:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=30605
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:52:40.305368, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Allávinak miniszterelnökként ez volt az első látogatása a NATO-nál, s az eseménynek különös hangsúlyt adott, hogy a katonai szövetség tagállamai hosszas viták után nemrég egyetértésre jutottak: a szervezet segítséget nyújt az országnak, bekapcsolódik az iraki biztonsági erők képzésébe.
"Nagyon örülünk annak, amit a NATO tett Irak támogatására, s e támogatás folytatását várjuk" - közölte a miniszterelnök a NATO vezető testülete, a nagyköveti tanács előtt mondott beszédében. Egyben hozzátette: egy stabil, békés, erős, demokratikus Irak hozzájárul ahhoz, hogy az egész térség sokkal békésebb és stabilabb legyen.
Allávit a NATO főtitkárhelyettese, az olasz Alessandro Minuto Rizzo fogadta, mivel a főtitkár, Jaap de Hoop Scheffer egy régóta tervbe vett körút keretében éppen Azerbajdzsánban tartózkodik. Rizzo közölte az iraki vendéggel: a korábbi megosztottság után a NATO tagállamai immár egységesen támogatják azokat az erőfeszítéseket, amelyek a biztonság fokozását célozzák a közép-keleti országban, s a katonai szövetség szorosan együtt fog működni az iraki kormánnyal, az ENSZ-szel, az Irakban állomásozó, amerikaiak vezette nemzetközi erőkkel és más szervezetekkel az iraki demokratikus intézményrendszer erősítése érdekében.
A NATO több tagállama, mindenekelőtt Németország és Franciaország tavaly hevesen ellenezte az amerikaiak iraki beavatkozását, s ez a megosztottság - bármit mondjanak is a politikusok - mind a mai napig érződik. Ennek köszönhető, hogy bár a katonai szövetség júniusi isztambuli csúcsértekezletén megállapodás született a NATO iraki kiképző akciójának beindításáról, a tagállamok csak további, hosszas viták után jutottak megállapodásra ennek részleteiről (azaz arról, hogy mindössze egy kiképzőközpont lesz NATO zászló alatt, Bagdad közelében), s a konkrét tervek kidolgozása még mindig nem fejeződött be. Pedig az Egyesült Államok szeretné, ha a képzés még az idén beindulna. (James Jones tábornok, a NATO európai erőinek főparancsnoka szerint a létrehozandó központban évente ezer iraki tiszt felkészítésére kerülhet sor - ami egyébként messze elmarad az iraki amerikai erők által működtetett képzési programtól.) Addig is egyelőre mindössze hetven NATO-katona tartózkodik Irakban, e program szimbolikus beindítására, néhány iraki tiszt kiképzése pedig külföldön, például Norvégiában zajlik.
A NATO egyébként a kiképzés mellett az iraki fegyveres erők felszerelésénél is megpróbál koordináló szerepet játszani. Jones szerint leginkább a volt szocialista országokból származó fegyverzet jöhet számításba, ez utóbbiaknak ugyanis jelentős, már nem használt raktárkészleteik vannak, az irakiak pedig ezeket a fegyvertípusokat ismerik, hiszen a Szaddám Huszein-korszakban az iraki haderő ilyenekkel volt felszerelve.
MTI - fideszfrakcio.hu