Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Zöld szervezetek kritizálják a költségvetést

A jövő évi költségvetés tervezete kapcsán a környezetvédelmi igazgatás tervezett változtatásaival és a zöld forrásokat illetően fogalmaztak meg kritikát civil szervezetek az Országgyűlés környezetvédelmi bizottságának több képviselőjével folytatott pénteki tanácskozáson Budapesten.


Dátum: 2004-11-05 15:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=30616
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:52:43.660434, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Lukács András, a Levegő Munkacsoport elnöke bírálta a kormányzatot, mert a környezetvédelem állami intézményeinél tudomása szerint 13 százalékos létszámleépítést tervez, miközben az európai uniós tagságból adódóan jelentősen bővülnek a feladatkörök.

Az elnök azt is kifogásolta, hogy a környezetvédelmi államigazgatásra jutó költségvetési forrás jövőre az ideihez képest 24,3 milliárd forinttal 68,2 milliárd forintra csökken.

Hamar József, a szolnoki székhelyű Tisza Klub elnöke szerint a jövő évre várható helyzet miatt a zöld mozgalmak tevékenysége a jövőben "radikalizálódni" fog.

A Tisza Klub elnöke elfogadhatatlannak tartja, hogy jövőre a tervek szerint megszűnik az a pályázható forrás, amelyre a civilek eddig minden évben jelentkezhettek programjaik finanszírozása mellett működési költségeik fedezésére.

"Az európai uniós pályázatokon csak alkalomszerűen lehet forrásokat nyerni egy-egy programhoz, több éves folyósítási idő mellett, ami ellehetetleníti a zöld szervezetek folyamatos működését" - mondta Hamar József.

Bozsó Brigitta, a WWF Magyarország Natura 2000 programvezetője a jövő évi költségvetés tervezetéből a természetvédelmi hálózatként működő Natura 2000 program finanszírozásához szükséges forrásokat és a víz keretirányelvvel kapcsolatos feladatok fedezetét hiányolta.

A WWF javaslata szerint a Natura 2000 hálózatnál a kijelölt területekhez szükséges kezelési tervek elkészítésére 470 millió forintot, a víz keretirányelvnél a vízgyűjtő-gazdálkodási tervek kidolgozására 100 millió forintot kellene elkülöníteni.

Privigyei Csaba, a Hulladék Munkaszövetség (Humusz) képviselője azt nehezményezte, hogy a visszaváltható csomagolások terjedését ösztönző betétdíj rendelet - értesülése szerint - január elsejéhez képest még legalább fél évet késik, holott a termékdíj-törvény jelenleg parlament előtt lévő módosításába azt be lehetett volna építeni.

A szabályozás darabalapú termékdíj bevezetésére vonatkozó részét ugyanakkor üdvözli a Humusz.

Józsa István, a környezetvédelmi bizottság MSZP-s alelnöke közölte, hogy a környezetvédelemre jutó források jövőre csak a szaktárcánál csökkennek, a többi tárca büdzséjét és az uniós forrásokat figyelembe véve összességében az ideinél több jut majd zöld ügyekre.

Tóth István, a környezetvédelmi bizottság fideszes tagja szerint a jövő évi költségvetés környezetvédelmi szempontból a források tervezett mértéke és a megszabott irányok miatt is rossz.

Az ellenzéki politikus érvelése szerint más tárcák forrásait és az EU-támogatásokat nem lehet a környezetvédelemre jutó ráfordítások éves összehasonlításánál figyelembe venni, hiszen azt az előző években sem úgy számolták.

A honatya a megszabott irányt tekintve annak a meggyőződésének adott hangot, hogy a zöld jogcímeken befolyt költségvetési bevételek jövőre nem a környezetvédelemre jutnak.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek