Bíróság semmisítette meg a II. kerületi MDF-et feloszlató országos választmányi határozatot
A Fővárosi Bíróság pénteken elsőfokon megsemmisítette az MDF országos választmányának júniusi határozatát, amellyel a testület feloszlatta a párt II. kerületi szervezetét. A keresetet harmincöt kerületi MDF-es tag, köztük Balsai István, országgyűlési képviselő indította a párt ellen.
Dátum: 2004-11-05 15:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=30618
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:52:44.308672, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"A bíróság az MDF országos választmányának a II. kerületi szervezetet feloszlató határozatát megsemmisíti és a végrehajtását felfüggeszti" - hirdette ki a végzést Csíkyné Szobácsi Julianna bíró.
Az MDF országos választmánya június 19-én döntött a párt II. kerületi szervezetének feloszlatásáról a budapesti választmány javaslatára, amely június 16-i ülésén 27 igen, 2 nem és 2 tartózkodás mellett hozta meg határozatát. Hock Zoltán, elnök akkor az MTI-nek úgy fogalmazott: "rendet kell teremteni a II. kerületben". A budapesti választmány fő kifogása az volt, hogy a II. kerületi szervezet azzal, hogy helyet adott a Fidesz nemzeti petíciójának aláírásgyűjtéséhez, a Fidesz kampányát segítette.
A testület a párt alapszabályának 32. paragrafusára hivatkozva javasolta a szervezet feloszlatását. Ez kimondja: "amennyiben a helyi szervezet a párt alapszabályával, politikai céljaival és érdekeivel ellentétesen működik, (...) illetve tisztségviselőinek nyilatkozatai a párt hátrányos megítélésére, illetve a pártba vetett bizalom megingatására alkalmasak, és amennyiben az ilyen működéssel, a helyi szervezet felhívása ellenére sem hagy fel, a helyi szervezet működése felfüggeszthető, (...) feloszlatható".
A bíró indoklásában elmondta: az alperes által becsatolt jegyzőkönyvek és meghívók alapján, nem követhető nyomon a párt alapszabályának és az ügyrendi szabályainak betartása. A becsatolt iratok alapján sem a budapesti, sem az országos választmány meghívójában közölt napirendi pontok között nem szerepelt a szervezet feloszlatása, erről semmilyen előkészítő anyagot nem küldtek a tagoknak és az érintetteket sem hallgatták meg az üléseken - tette hozzá.
Hogyan tud valaki megalapozott döntést hozni ezek hiányában - tette fel a kérdést. Hangsúlyozta: a bíróságnak a döntések előkészítésére tett lépéseket kellett vizsgálnia.
A bíró az alperes MDF jogi képviselője által a budapesti választmány egyik üléséről becsatolt jegyzőkönyvet szűkszavúnak tartotta, és megjegyezte: "jegyzőkönyvnek nem nevezhető". Az alperes képviselőjétől azt is megkérdezte, hogy miért döntött az országos választmány úgy, hogy soron kívül határoz a feloszlatásról, szóbeli indítványra. "Így találta a választmány" - válaszolta az ügyvéd.
A bíró a tárgyaláson elutasította azt az alperesi javaslatot, hogy a bíróság hallgassa meg Hock Zoltánt, a budapesti választmány elnökét, ugyanis véleménye szerint az "emlékezet nem pótolja" a hiányzó iratokat.
A felperesek ügyvédje kifogásolta, hogy a budapesti választmány döntéséről nem értesítették a tagokat, így azok jogorvoslattal sem tudtak élni az országos választmánynál, hiszen az három nappal később ülésezett és hozta meg döntését.
A peren megjelent az elsőrendű felperes Bisztray György, valamint Balsai István, országgyűlési képviselő, a Lakitelek munkacsoport egyik alapítója, a perben a huszonheted rendű felperes és Énekes Endre, tizedrendű felperes.
Balsai István a tárgyaláson képtelenségnek nevezte, hogy egy határozati javaslatot úgy tárgyaljon meg az országos választmány, hogy az érintettek nem szólalhatnak meg, nem képviselhetik érdekeiket.
Az MDF júniusi országos választmányi ülésén megjelent a kerület volt elnöke, Szurdoki János - akit még áprilisban függesztettek fel tisztégéből etikátlan kampányfogásaira hivatkozva, valamint a vezetőség tagja, Balsai Istvánné is.
Ők az MTI-nek akkor azt mondták: a tanácskozáson be akartak számolni arról, hogy a II. kerületben az egyik legnagyobb, csaknem 500 fős MDF szervezetről van szó, amely az elmúlt 15 évben valamennyi választáson kiemelkedő eredményt ért el, ugyanakkor felszólalásukra a választmány nem tartott igényt.
MTI - fideszfrakcio.hu