Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

23 millióba kerül az adófizetőknek Gyurcsány szereplési vágya

Gyurcsány Ferenc kommunikációs offenzívába kezdett. Miután mikrofonállványnak minősített egyes újságírókat, mégis elfogadta a közrádió rendszeres interjúkra szóló meghívását, és országos kampánykörútba kezd. Mindezt persze az adófizetők pénzéből kívánja finanszírozni - mondta Szijjártó Péter pénteki sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2004-11-05 16:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=30620
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:52:44.964575, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Kérdés, hogy minek a reklámozását akarja véghezvinni a kormányfő országjárása során, hiszen választási- vagy kormányprogramot népszerűsíteni már igencsak idejétmúlt lenne. Valós kormányzásról és valós kormányról nem beszélhetünk, s lassan oda jutunk, hogy már maga az MSZP sem létezik, csupán egy személy van, ez pedig Gyurcsány Ferenc, akiben dobog a féktelen szereplési vágy. Az elkövetkezendő időszakban a magyar adófizetők sok tízmillió forintjából kívánja biztosítani a kormány, hogy a miniszterelnök kiélhesse ezen vágyát. Egy ilyen egyszemélyes showműsorra azonban nem kellene az polgárok pénzét költeni, mert ha a kampánykörút során a miniszterelnök a közelgő népszavazások kapcsán pártja elutasító álláspontját is kifejti majd, akkor az durva pártkampány lesz közpénzen, ami megengedhetetlen és törvénysértő - mondta a képviselő.

Szijjártó Péter elmondta, hogy az öt várost érintő országjárás költsége 23 millió forintot tesz ki, ami azt jelenti, hogy egy-egy helyszíni szereplésre a kormányfői stáb 4,5 millió forintot költ el. Ennyibe kerül egy iskola egész éves fűtési költsége is, és több olyan oktatási intézmény van, amelynek nehézséget jelent ezen összeg kigazdálkodása. Talán érdemesebb volna közpénzből ilyen célokra költeni - tette hozzá. A Fidesz ezért arra kéri Gyurcsány Ferencet, hogy szereplési vágyának közpénzen való kiélése helyett inkább az emberek problémáinak megoldására törekvő kormányzást próbáljon megvalósítani, és foglalkozzon az ország gazdasági helyzetének jobbá tételével.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek