Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Egyelőre támogatják az új Barroso-bizottságot az EP-frakciók

Első benyomásként pozitívan nyilatkoztak pénteken az Európai Parlament nagy frakcióinak vezetői az Európai Bizottság új testületéről, de véleményük még változhat a testületbe újonnan került vagy más posztra helyezett jelöltek meghallgatása után.


Dátum: 2004-11-05 16:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=30621
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:52:45.300209, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Barroso csütörtökön jelentette be új csapatát, amelyben három poszton történt változás: az igazságügyet és jogot az olasz Franco Frattini kapta a távozó Rocco Buttiglione helyett, az adó- és vámügy az ugyancsak leváltott lett Ingrida Udre helyett Kovács László felelősségi körébe került, míg Kovács eredeti megbízatását, az energiaügyeket az új lett jelölt, Andris Pielbags kapta meg. A testület összetételét csütörtökön az EU állam- és kormányfői, majd egy nappal később a formálisan illetékes külügyminiszteri tanács is jóváhagyta.

Durao Barroso pénteken ismertette terveit az Európai Parlamenttel, amelynek ezt követően határoznia kell a bizottsági meghallgatások menetéről és a szavazás tervezett időpontjáról. A nagy frakciók vezetői üdvözölték az új csoport bejelentését, de nem előlegezték meg annak jóváhagyását.

Hans-Gert Pöttering, az Európai Néppárt frakcióvezetője leszögezte, az a cél, hogy az új bizottság mielőbb megkezdhesse munkáját. Ezt megfigyelők biztatásként értékelik a frakció esetleges támogatását illetően, jóllehet a legfontosabb kérdés most éppen ennek a képviselőcsoportnak a szavazata lehet, hiszen Barroso legkevésbé a néppárti igényeket elégítette ki azzal, hogy menesztett egy jobboldali jelöltet, de megtartotta az összes szocialistát.

A szocialista frakció vezetője, Martin Schulz egyértelmű elégedettségének adott hangot, utalva a csoport által igen élesen bírált Buttiglione menesztésének fontosságára. Az új bizottságot jó együttműködési alapnak nevezve Schulz lényegében kilátásba helyezte frakciója pozitív szavazatát, amelyre korábban Barroso nem számíthatott.

Az Európai Parlament illetékesei mindazonáltal jelezték azt is, hogy a bizottság jóváhagyása függ a meghallgatások eredményeitől, hiszen az új vagy áthelyezett jelöltek alkalmasságáról a képviselőknek meg kell győződniük. Néppárti részről arra is utaltak, azt tartják valószínűnek, hogy a szavazásra legkorábban a december eleji brüsszeli plenáris EP-ülésen kerül sor.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek