Arafat azt szeretné, ha Jeruzsálemben temetnék el
Jasszer Arafat palesztin elnök úgy rendelkezett, hogy Jeruzsálemben temessék el - jelentette ki pénteken a jeruzsálemi mufti. Ikrema Szabri közlése az első hivatalos nyilatkozat arról, hogy a jelenleg egy franciaországi katonai kórházban ápolt, kómában lévő idős palesztin vezető miként rendelkezett majdani temetéséről.
Dátum: 2004-11-05 17:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=30624
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:52:46.207808, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Arafat az elmúlt években munkatársainak magánbeszélgetésekben elmondta: azt reméli, hogy a jeruzsálemi al-Aksza mecsetnek, az iszlám harmadik legfontosabb szentélyének a közelében temetik majd el. Mindazonáltal nem tudni, hogy a palesztin vezető hagyott-e írásos végrendeletet, és mikor rendelkezett jeruzsálemi temetéséről.
Ikrema Szabri a Kettes Csatorna nevű izraeil tévének nyilatkozva közölte: Arafat úgy rendelkezett, hogy Jeruzsálemben temessék el, s vallási szempontból tiszteletben kell tartani végakaratát.
A palesztin vezetők abban reménykednek, hogy nemzetközi támogatást szerezhetnek Arafatnak a jeruzsálemi mecset közelében való eltemetéséhez - közölte egy név nélkül nyilatkozó palesztin tisztségviselő. Izraellel erről azonban csak Arafat halála után kezdhetnének tárgyalni - fűzte hozzá.
Jószéf Tomi Lapid izraeli igazságügyminiszter pénteken úgy nyilatkozott, hogy Izrael megengedné Arafatnak a Gázai övezetben való eltemetését, azt azonban nem, hogy Jeruzsálemben helyezzék örök nyugalomra a palesztin elnököt.
MTI - fideszfrakcio.hu