Döntöttek: bezárják a Magyar Hírlapot
Bezárja a Magyar Hírlapot a tulajdonos, a Ringier Kiadói Kft. - közölte Papp Béla ügyvezető pénteken a sajtóval. Szombathy Pál főszerkesztő a sajtószabadság egyik legfeketébb napjáról beszélt; értékelése szerint a svájci tulajdonos hazudott, csak hitegette őket az eladási szándékot illetően.
Dátum: 2004-11-05 18:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=30627
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:52:47.130984, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Aznap 16 óráig nem érkezett kötelező érvényű írásos ajánlat az újság megvásárlására, így "a kiadó tartja magát korábbi döntéséhez és bezárja a Magyar Hírlapot" - tájékoztatta Papp Béla a szerkesztőség épülete előtt az újságírókat.
Az ügyvezető igazgató azt is közölte: a Magyar Hírlap pénteken jelent meg utoljára. (A kiadó korábban szombatra tervezte az utolsó megjelenést.)
Azt mondta: a főszerkesztő megakadályozta a kiadót abban, hogy véleményét a lapban elmondhassa, és nem adott lehetőséget a tulajdonos képviselőinek sem a megnyilatkozásra.
A lapban a Ringier jó hírnevét sértő írások jelentek meg, amelyek nemcsak veszélyeztették, hanem hátráltatták az utolsó pillanatig reménnyel kecsegtető értékesítési folyamatokat - mondta, hozzátéve: "ezért a felelősöknek mind a sajtószakma, mind a törvény előtt felelniük kell".
Papp Béla szerint a Ringier jelentős erőforrásokat áldozott arra, hogy a Magyar Hírlap megfelelő új gazdára leljen, és hagyományaihoz méltó kiadványként folytathassa munkáját. A sajtópiac ezeket az erőfeszítéseket nem fogadta kedvezően - tette hozzá.
Az ügyvezető szerint a Ringier arra kényszerült, hogy "tudomásul vegye az olvasók döntését, amellyel hosszú-hosszú évek óta megvonták támogatásukat a laptól".
Papp Béla azt is közölte: a kiadó a lap bezárása után sem adja fel a kiadási jogok értékesítését, az érdeklődő befektetőkkel folytatják a tárgyalásokat.
Az ügyvezető bejelentését követően Szombathy Pál főszerkesztő az épületbe hívta a sajtó képviselőit, akiket azonban a biztonsági őrök perceken át nem engedtek be.
"A sajtószabadság egyik legfeketébb napját éljük ma Magyarországon és egész Kelet-Európában" - mondta Szombathy Pál újságíróknak, akik végül mégis bejuthattak az épületbe.
A főszerkesztő az elmúlt napok történéseit úgy értékelte, hogy "a svájci tulajdonos, Michael Ringier és képviselői folyamatosan hazudtak, azzal hitegettek bennünket, hogy ezt a lapot el akarják adni".
Piacszerzési céllal tették ezt: a Népszabadság előtt takarították le az utat - értékelte a helyzetet Szombathy Pál.
Elmondta, a szerkesztőség mindvégig tárgyalt, nyitott volt, és haladékot kért, hogy a kiadói jogokat átvéve, a lapot értékesíthesse.
A szerkesztőség nem szeretné, ha az újság által képviselt szellemiség megszűnne, ezért elkezdik a gondolkodást arról, hogyan tudnának egy új napilapot indítani - mondta Szombathy Pál.
Az MTI kérdésére válaszolva azt mondta: a tulajdonos bármikor, bármilyen formában fordulhatott volna hozzájuk nyilatkozási szándékkal, ezt várták is, de nem tette meg.
Szombathy Pál azt is elmondta, a szerkesztőségben dolgozóknak csütörtök óta nem engedték meg, hogy személyes holmijaikat elvigyék, ezt csak hétfőn tehetik meg. A Magyar Hírlap újságíróit felszólították: pénteken 18 óráig hagyják el a szerkesztőség épületét; a szerkesztőség számítógépes rendszerét zárolták.
A főszerkesztő a felbolydult hangulatú szerkesztőségben később kollégáinak elmondta: felajánlást kaptak a Magyar Nemzettől és a Népszavától, hogy a Magyar Hírlap szerkesztősége méltóképpen elbúcsúzhasson olvasóitól a két lap szombati számában.
Szombathy Pál nem sokkal 18 óra előtt közölte munkatársaival: nyomdát már talált, szerkesztőség is lesz.
Arra kérte az újságírókat, hogy maradjanak együtt. A további teendők megbeszélésére szombaton találkoznak.
MTI - fideszfrakcio.hu