Munkahely, munkahely, munkahely: a környezetvédelem területén is kevesebb lesz
Megdöbbenéssel fogadta a szaktárcával folytatott tegnapi tárgyaláson az Országos Vízügyi Szakszervezet (OVSZ), hogy bár az Európai Unióban a környezetvédelem kiemelt terület, a költségvetés jövőre mégis 26 százalékos elvonást irányoz elő a környezetvédelmi minisztériumnál.
Dátum: 2004-11-06 09:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=30635
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:52:49.687813, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
- Egyszerűen érthetetlen az eddig soha nem látott, más tárcákat messze meghaladó elvonás, ami közel ezer ember elbocsátásával járhat - mondta a Magyar Nemzetnek Tarró Péter. Az OVSZ elnöke hozzáfűzte: a tárgyalások jelenlegi állása szerint a minisztériumból harminc embert bocsátanának el, a többieknek pedig a tárcához tartozó intézményektől kellene távozniuk.
A szakszervezet elfogadhatatlannak tartja a terveket, hiszen már a tavaly decemberi 260 fős elbocsátás is bizonytalanná tette a feladatok ellátását. Mivel a terület eleve létszámhiánnyal küszködik, az OVSZ arra kérte a szaktárcát, hogy a jövő pénteki újabb tárgyalási fordulóra dolgozzon ki javaslatokat a források átcsoportosítására a nagyarányú leépítések elkerülése érdekében. Amennyiben a következető egyeztetésen nem mozdulnak el az álláspontok, az OVSZ megvizsgálja, milyen eszközökkel szerezhet érvényt követeléseinek. A Magyar Nemzet kíváncsi lett volna a minisztérium álláspontjára, de tegnap délután a sajtóosztályon már senkit nem értek el.
Forrás:Magyar Nemzet
fideszfrakcio.hu