Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Újabb földrengés Japánban

Újabb erős utórengés rázta meg szombaton a Japán középső részén lévő Niigata prefektúra területét, két héttel azt követően, hogy a térségben egy nagy erejű földrengés 39 ember életét oltotta ki. A mostani földmozgás ereje a Richter-skálán mérve 5-ös fokozatú volt. Az első rendőrségi jelentések szerint nem szedett áldozatokat, és tetemes károkat sem okozott. Epicentruma a tengerfenék alatt mintegy 10 kilométerrel.


Dátum: 2004-11-06 09:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=30636
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:52:49.974885, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Tokiótól 200 kilométerre északnyugatra lévő Niigatában október 23-án egy 6,8-as erősségű földrengés pusztított. A 39 halálos áldozaton kívül több mint 3 ezren megsebesültek. 50 ezer helybeli még mindig menedékhelyén húzza meg magát. Összesen 9400 épület dőlt össze, illetve rongálódott meg.

Ez volt a legsúlyosabb katasztrófa a szigetországban az 1995-ös kobei földrengés óta, amely romba döntötte a kikötővárost, és több mint 6400 ember halálát okozta.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek