Meg kell oldani a tejtermelők helyzetét
A minőségi tejtermelés, hűtőláncrendszer kiépítése, valamint az iskolatej-akció kiterjesztése megoldást jelentene a tejtermelők jelenlegi, válságos helyzetére - mondta Balogh Gyula fideszes országgyűlési képviselő szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.
Dátum: 2002-07-17 16:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2806
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:37:35.740781, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A tejfeldolgozás körüli problémákról tartott tájékoztatón a képviselő elmondta: a kérdésben széles körű összefogásra van szükség, így az agrártárcának, a tejterméktanácsnak, az üzemeknek és a termelőknek közösen kell megoldást keresniük.
Balogh Gyula kifejtette: Magyarországon 26 ezer tejtermelő van, közülük 25 ezer kistermelő.
Balogh Gyula elmondta: nem ért egyet Németh Imre agrárminiszter véleményével, miszerint nincs elég eszköz a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) kezében a tejfeldolgozás körüli problémák megoldásához. Mint mondta, az FVM-nek nagyon sok lehetősége van a piaci folyamat befolyásolására, a kormányzatnak pedig még több.
A fideszes honatya úgy vélte, a hűtőlánc kiépítésére pályázatot kell kiírni, jelentős támogatást kell biztosítani ezeknek a rendszereknek.
Hozzátette: az FVM-nek ebben koordináló szerepet kellene betöltenie a tejterméktanács, a tejfeldolgozók és a termelők között.
- A feltételek megteremtéséhez ki kell építeni a HACCP élelmiszer-biztonságot garantáló rendszert, ennek valamilyen támogatását szintén biztosítani kellene, és más tárcákkal együttműködve tovább kellene bővíteni az iskolatej-programot - mondta Balogh Gyula.
Frakciótársa, Tóth Imre szerint a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumnak be kellene vezetnie, illetve a tejpiaci szabályozás részévé kellene tennie a tejfeldolgozók késztermékeinek úgynevezett átadási minimumait.
Hangsúlyozta: az Európai Unióhoz történő csatlakozás esetén a "haszonból valamelyest vissza kell osztani" a tejtermelőknek, és növelni kell a belföldi fogyasztást.
Megemlítette: a termelők helyzetének javítása érdekében 72 forintról 90-re kellene emelni a tej literenkénti felvásárlási árát.