Pokolgépek robbantak Szamarra központjában
Nyolc ember életét vesztette és legkevesebb húszan megsérültek két robbanásban szombat reggel az iraki fővárostól északra fekvő Szamarra központjában.
Dátum: 2004-11-06 09:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=30638
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:52:50.593359, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Két gépkocsiban robbant pokolgép, az egyik a városháza előtt, a másik pedig egy közeli rendőri ellenőrzőpontnál a Bagdadtól mintegy száz kilométerre lévő városban.
A halottak többsége a jelek szerint iraki civil, mondta a rendőrségi szóvivő.
Szamarra és körzete a megszálló erőkkel szembeni ellenállás egyik gócpontja. A várost október elején foglalták vissza a felkelőktől amerikai és iraki erők közös hadműveletével, amelynek mintegy 150 halottja volt.
MTI - fideszfrakcio.hu