Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Lebeszélő szocialista kampány közpénzen

Közpénzt is felhasználnak a kormánypártok elutasító álláspontjának alátámasztására, népszerűsítésére a december5-i kettős népszavazás kampányában. Az MSZP, az SZDSZ és a kormány ugyanolyan szoros együttműködésben kívánja végigkorteskedni a következő heteket, mint tették azt az európai parlamenti választás előtt - értesült a Magyar Nemzet.


Dátum: 2004-11-06 10:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=30639
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:52:50.894196, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A minisztereknek a jövő heti kormányülésre kell elkészíteniük a december 5-i népszavazás kettős állampolgárságra vonatkozó kérdésével kapcsolatos hatásvizsgálatokat - mondta el lapnak kérdésére Batiz András kormányszóvivő. Ismert: a tárcavezetők az e heti kabinetülésen kaptak megbízást a munkára. Annak ellenére, hogy a vizsgálat még folyik, a kormány népszavazással kapcsolatos álláspontját már ismertették, amely kiváltotta a határon túli magyar szervezetek tiltakozását.

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kedden a parlamentben kifejtette: felelőtlen, a rövid távú haszonszerzés populista politikájának tartja a kettős állampolgárság és a privatizáció ügyében kezdeményezett népszavazásokat.

Kiss Péter kancelláriaminiszter tegnap Szabadkán úgy vélte: a kettős állampolgársággal kapcsolatos kérdés "alkalmatlan, arra csak alkalmatlan választ lehet adni". Batiz mindezek ellenére ragaszkodott ahhoz, hogy a kormány dolga jelenleg a hatástanulmányok elkészítése annak megállapítására, hogy a feltett kérdések milyen következményekkel járnak, és milyen terheket rónának az országra.

Lapnak arra a kérdésére, hogy a kormányfői nyilatkozatok fényében nem lesznek-e elfogultak a vizsgálatok eredményei, azt válaszolta: nem hiszi, hogy így lenne, ugyanis az elemzésekben a számok szerepelnek majd.

Az MSZP a jövő heti elnökségi ülésén hozza meg a döntését kampánystratégiájáról - mondta az Indexnek Oláh Lajos pártigazgató, aki a kampányt is szervezi majd. Információink szerint a szocialisták a háziorvosi praxisok privatizációjának sikereire akarják majd felhívni a figyelmet, illetve a kabinet segítségével azt akarják sulykolni (amit egyébként az ellenzék cáfol), hogy milyen nagy adóemelésekre lenne szükség a kettős állampolgárság biztosításához.

A kormány szerdai ülése után bejelentették, a kabinet vállalja, hogy a népszavazás előtt "megfelelő információkkal" látja el a szavazókat, hogy "felelős döntést tudjanak hozni". Információink szerint ez hasonlóan működik majd, mint az európai parlamenti választási kampány. Ismeretes: az EP-választás előtt például a kormány közpénzen készített brosúráival kampányoltak jelöltjeik mellett a szocialisták. Ráadásul a nyári választás előtt ugyanaz a cég (a Leo Burnett) népszerűsítette a kormány munkájának kétéves "eredményeit", amely most Gyurcsány vidéki road show-ját szervezi. A magáncég ebben az évben 750 millió forint közpénzt kap munkájáért.

Forrás: Magyar Nemzet

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek