London inkább Bagdadra hallgat és nem az ENSZ főtitkárára
Kofi Annan, az ENSZ főtitkára azt mond Irakról, amit akar, de az iraki átmenti kormány feladata, hogy döntsön, indít-e támadást az iraki ellenzék fellegvára, Fallúdzsa ellen vagy sem - közölték pénteken Londonban.
Dátum: 2004-11-06 11:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=30641
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:52:51.544624, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A világszervezet vezetője korábban arra figyelmeztetett, hogy az iraki Fallúdzsa és a felkelők más városainak megtámadása veszélybe sodorhatja a jövő év elejére tervezett választásokat.
A brit külügyminisztérium szóvivője pénteken közölte, hogy Tony Blair brit kormányfő is megkapta Kofi Annan üzenetét. Hozzátette: az ENSZ főtitkára mondhat bármit. London ebben a kérdésben az iraki kormányra hallgat. A fallúdzsai kérdés pedig az iraki kormányra tartozik.
"Könnyű olyan embereknek, akik nem tartózkodnak Irakban, alábecsülni az irakiak saját biztonságuk iránti aggodalmát. Nem lehet megengedni, hogy egy olyan nagy terület, mint Fallúdzsa, a terrorizmus melegágya legyen" - mondta a szóvivő.
MTI - fideszfrakcio.hu