Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Demokráciához a népre is szükség van

Orbán Viktor péntek este az időközi választásra készülő Szécsényben arra biztatott mindenkit, hogy a november 14-én Nagy Andort, a Szövetség jelöltjét támogassa, a december 5-én tartott népszavazáson pedig mindkét kérdésre igennel válaszoljon.


Dátum: 2004-11-06 13:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=30644
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:52:52.493303, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Biztonságos Magyarországot szeretnénk

Nagy Andor, a polgári összefogás jelöltje a térség legnagyobb problémája a munkanélküliség, ezért a elsősorban a munkahelyek létesítése áll programja középppontjában, amelyben a külföldi befektetők, a gazdák együttműködésének erősítése és a falusi turizmus megerősítését tűzi ki célul. Mint mondta, Orbán Viktor kabinetfőnökeként olyan kapcsolatokra tett szert, amely mindhárom területen hozzásegítheti a nógrádi polgárokat ahhoz, hogy már a 2006-ig tartó hátralévő másfél évben is eredményeket mutathasson fel a térség.

Orbán Viktor beszédében Nagy Andor támogatására kérte a szécsényieket, és elmondta, hogy ebben, az ország ezen az átlagosnál is nehezebb sorsú vidékén a külföldi beruházások idecsábítása mellett a kis- és középvállalkozások megerősítése nyújthat segítséget a munkahelyteremtéshez. Elmondta, hogy a térségben élő romák súlyos gondjait elsősorban a tanulás és munka oldhatja meg, ezeket kell elérhetővé tenni számukra ahhoz, hogy "ne segélyekből kényszerüljenek megélni, hanem emberi méltóságukat megerősítve saját erőből és munkából legyenek képesek eltartani a családjukat", és - tette hozzá - ehhez az is s szükséges, hogy a roma közösségek kiálljanak a jogaikért. A Fidesz elnöke a Szövetség programját két szóban foglalta össze: biztonságos Magyarország, ahol mindenkinek van munkája és otthona, mert ez a 21. század elején minden európai ország polgárainak jár.

A józan ész próbája lesz a két szavazás

Az előttünk álló választás a józan ész próbája is - jelentette ki a kormány privatizációs tervei és a forintot lerontani szándékozó tervei kapcsán, hiszen ez utóbbi az infláció növekedését, az ország meggyengítését, a munkabérek és a nyugdíjak értékének csökkentését eredményezi. Ha teheti, a kormány el fogja adni a Volán-társaságokat, a Postát, mindent, ami mozdítható - figyelmeztetett. "Nincs más választásunk, népszavazással kell érvényt szerezni a közakaratnak" - mondta, és hangsúlyozta, hogy az egészségügy problémáira nem az a megoldás, ha eladják a kórházakat, mert az csak azt eredményezi, hogy a jobb módú emberek jobb ellátáshoz jutnak, mint a szerényebb körülmények között élők. A kettős állampolgárság kapcsán kifejtette, hogy az egész egyszerűen arról szól, hogy a határon túl élő magyarok épp olyan útlevelet kaphassanak, mint mi, és hamis minden olyan állítás, amely szerint a magyarországi magyaroknak pénzbe kerül a kettős állampolgárság. Ez nem felel meg a valóságnak - szögezte le, és arra biztatott mindenkit, hogy erre a kérdésre is igennel válaszoljanak, hogy minden magyar anyaországi útlevelet kaphasson.

Mutassuk meg, hogy számít a népakarat!

A következő néhány hét a demokrácia próbája is lesz, az, hogy hiszünk-e még a népakaratban, hiszünk-e abban, hogy a demokráciához szükség van a népre is, hiszen olyan kormányunk van, amelyet mögött nem áll ott a nép, egy olyan kormányprogramnak nevezett üzleti terv, amelyet senki sem akart, és van egymillió-háromszázezer ember, aki világosan megmondta, mit szeretne, de azt alig kétszáz parlamenti képviselő lesöpörte az asztalról. Ez a választás arról is szól, hogy hagyjuk-e ezt, ezért Orbán Viktor arra kért mindenkit, hogy "az egész magyar rendszerváltozás értelme, a szabadság, a demokrácia, a népakarat és a népfelség érdekében menjenek el választani, és "mutassuk meg, hogy számít a népakarat".

Mondjunk igent a kettős állampolgárságra!

Surján László, a szécsényi választókerület eddigi országgyűlési képviselője, aki szeptembertől a Szövetség európai parlamenti képviselőjeként végzi munkáját, Orbán Viktor miniszterelnöki kabinetfőnökét, Nagy Andort ajánlotta utódjául, és arra kérte a szécsényi polgárokat, hogy Gondolkodjanak pozitívan és mondjanak igent Nagy Andor személyére november 14-én. Ezután pedig mondjanak még két igent december 5-én is a népszavazáson feltett kérdésekre, mert "nem engedhetjük meg magunknak, hogy a trianoni tragédia után most mi magunk mondjuk a határon túl rekedteknek, hogy nekünk nem kelletek". Hozzátette, hogy ugyan mondhatják az "okosok", hogy nem bölcs dolog ez a népszavazás, azonban a megfelelő számú ember aláírásával igazolta, hogy azt szeretnék, hogy a nép döntsön, "akkor döntsön a nép, és döntsön jól: mondjon igent a kettős állampolgárságra, és állítsa meg azt, hogy kórházainkat odadobják a haszonlesésnek!

Forrás: B.E. - Szövetség Webszerkesztőség

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek