Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A 19 ezer forintnak be kell épülnie a nyugdíjalapba

Az Országos Nyugdíjas Polgári Egyesület igénybe veszi a meglévő törvényes eszközöket annak érdekében, hogy beépüljön a nyugdíjalapba az érintettek számára kifizetendő 19.000 forint - tartalmazza Aszódi Pál, az egyesület elnökének közleménye.


Dátum: 2002-07-17 16:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2807
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:37:36.024308, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Aszódi Pál szerint bármilyen jogcímen kap is a parlament döntése alapján minden nyugdíjas 19.000 forintot, törvénysértő, hogy az összeg nem növeli a következő nyugdíjemelések alapját.

Az egyesület elnöke jelezte: az ügyben várják más nyugdíjas érdekvédelmi szervezetek nyilatkozatát.

Kapcsolódó elemek