Új római katolikus templomot szenteltek fel Répcelakon
Új római katolikus templomot szenteltek fel vasárnap a Vas megyei Répcelakon, a templomot Szent István király tiszteletére ajánlották fel. Örömteli esemény ez a mai nap a répcelaki híveknek - mondta a templomot megszentelő Konkoly István szombathelyi megyéspüspök, aki köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik a templom építésében közreműködtek.
Dátum: 2004-11-07 11:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=30661
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:52:57.877280, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Répcelaknak eddig nem volt római katolikus temploma, a szentmiséket egy imaházban tartották. A templom alapkövét 1999-ben rakták le, az építkezés több mint öt évet vett igénybe. Konkoly István megyéspüspök közölte: a Szombathelyi Egyházmegyei Hatóság az egyházközség által templomépítés céljára összegyűjtött 10 millió forintot 60 millió forinttal egészítette ki, az egyházmegye plébániái 5 millió forint gyűjtöttek össze, az építési telket pedig Répcelak város önkormányzata ingyenesen bocsátotta rendelkezésükre.
A templom Rónay Károly szombathelyi építész tervei alapján készült el, a szentélyben látható feszület, egy tűzzománc kép, valamint a szentségtartó tabernákulum Engelsz József répcelaki ötvösművész munkája.
MTI - fideszfrakcio.hu