Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Államtitkot sértett a Népszava

Vádat emelt a Fővárosi Főügyészség a Népszava egyik munkatársa ellen államtitoksértés bűntette miatt.


Dátum: 2004-11-07 11:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=30662
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:52:58.168822, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Dobos Gabriella ügyészségi szóvivő elmondta: a vádirat szerint "2004. május közepén vádlott, mint a Népszava című napilap hírlapírója a szerkesztőségbe eljuttatott, és a felelős szerkesztő által a részére átadott irat alapján, - tudva azt, hogy az államtitoknak minősülő adatot tartalmaz - a napilap 2004. május 24. 25. és 26. napján megjelenő számaiban cikksorozatot jelentetett meg, ill. a május 26-i számban írása mellékleteként az államtitkot tartalmazó átiratot is közölte. A vádlott ezen cselekményével az államtitoknak minősülő adatokat illetéktelen személyek részére hozzáférhetővé tette."

nepszava.hu - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek