Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Magyarországnak egy forintjába sem kerülne a kettős állampolgárság megadása

A kettős állampolgárság megadása egy forintjába se kerülne a magyar kormánynak és a magyar társadalomnak. A kettős állampolgárság révén megtörténne a magyar nemzet szellemi újraegyesítése - nyilatkozta a Mediafax hírügynökségnek Háromszéken Németh Zsolt, a Fidesz külpolitikai kabinetjének vezetője.


Dátum: 2004-11-07 18:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=30673
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:53:01.523219, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Németh Zsolt elmondta, a magyarországi kormánypártok alaptalanul állítják, hogy nagy kiadásokkal járna a kettős állampolgárság. Az Országgyűlés Külügyi Bizottságának fideszes elnöke a román hírügynökségnek kifejtette: a kettős állampolgárság révén megtörténne a magyar nemzet szellemi újraegyesítése, a magyar útlevél pedig hozzásegítené az Európai Unión kívüli országokban élő magyarokat, hogy vízum nélkül utazhassanak Magyarországra akkor is, amikor ott már bevezetik a schengeni vízumpolitikát.

A magyar kormánypártoknak meg kellene változtatniuk álláspontjukat, mert ha a népszavazáson résztvevők többsége elutasítaná a kettős állampolgárságot, ezt a határon túli magyarok úgy élnék meg, hogy az anyaország hátat fordított nekik - nyilatkozta Németh Zsolt a Mediafax román hírügynökség Kovászna megyei tudósítójának.

radio.hu - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek