Érvénytelen a macedóniai népszavazás
Érvénytelen az albán kisebbségnek nagyobb helyi hatalmat biztosító törvényről rendezett vasárnapi macedóniai népszavazás. A jogosultak 30 százaléka sem ment el szavazni, az érvényességhez pedig legalább 50 százalékra lett volna szükség.
Dátum: 2004-11-08 06:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=30674
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:53:01.823320, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Érvénytelen a vasárnapi macedóniai szavazás, melyet az albán kisebbségnek nagyobb helyi hatalmat biztosító törvényről rendeztek. A választási bizottság közlése szerint 26,2 százalékos volt a részvétel, ami jóval alatta maradt az érvényességhez szükséges 50 százaléknak.
Bár a leadott szavazatok többsége az albán kisebbség részére biztosított autonómia visszavonását támogatta, az egész kezdeményezés kudarcba fulladt az alacsony részvétel miatt - közölte Zoran Tanevszki, a választási bizottság illetékese.
Vlado Bucskovszki védelmi miniszter a referendum kimenetelét a kormány győzelmeként értékelte, amely idén dolgozta át az albán kisebbségnek nagyobb helyi hatalmat biztosító, a közigazgatás decentralizálásáról szóló törvényt, amelyet a parlament augusztusban hagyott jóvá.
Az albán kisebbség bővebb jogainak szavatolása kulcsfontosságú része annak a béke-megállapodásnak, amely lezárta a macedóniai albán felkelők és a kormányhadsereg között 2001-ben hét hónapon át folytatott fegyveres harcokat. Nemzetközi megfigyelők figyelmeztettek, hogy a törvény visszavonása veszélyeztetné Macedónia stabilitását és aláaknázná az ország EU- és NATO-csatlakozási esélyét.
MTI - fideszfrakcio.hu