Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Átfogó támadás az iraki ellenállás fellegvára ellen

Az iraki Fallúdzsában harcok törtek ki, ami egyes jelentések szerint azt jelentheti, hogy a koalíciós erők megindították az átfogó támadást a felkelők ellen.


Dátum: 2004-11-08 07:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=30675
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:53:02.108717, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az AFP jelentése szerint a kórházat különösebb ellenállás nélkül szállták meg az amerikai és iraki erők és elfoglalták a kulcsfontosságú hidakat.

A koalíciós erők szerint a város az iraki ellenállás fellegvára, ezért az elmúlt napokban 20 ezer fős csapatot vontak össze az ostromra, és már napok óta bombázzák a kormányellenes erők feltételezett állásait. A Fallúdzsában rejtőző fegyveresek száma 1000 és 6000 között lehet - közölték amerikai katonai források.

MR - fideszfrakcio.hu

Vasárnap az iraki kormány 60 napos rendkívüli állapotot és statáriumot vezetett be az országban a kurdok lakta területeket kivéve. Ijad Allavi ideiglenes miniszterelnök kijelentette, az intézkedéssel a januárra tervezett választások biztonságát szeretnék megteremteni.

Kapcsolódó elemek