Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Szövetség a Nemzetért Polgári Kör nyilatkozata

A Szövetség a Nemzetért Polgári Kör nyilatkozata a hétfői figyelmeztető gazdatüntetéssel kapcsolatban:


Dátum: 2002-07-17 17:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2811
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:37:37.237148, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége felhívására a hétfői napon figyelmeztető demonstrációra került sor, tiltakozásul a földtörvény és a Nemzeti Földalapról szóló jogszabály megváltoztatása és a magyar gazdák érdekeit súlyosan sértő egyéb kormányzati intézkedések ellen.

A megmozdulással a Szövetség a Nemzetért Polgári Kör teljes szolidaritást vállal, mivel a tegnap elfogadott törvénymódosítások alapjaiban veszélyeztetik a magyarországi őstermelők, a mezőgazdasági vállalkozók és a családi gazdálkodók piaci helyzetét, valamint eleve esélytelenné teszik őket a földvásárlás és földbérlés esetén a gazdasági társaságokkal szemben.

A Szövetség a Nemzetért Polgári Kör aggasztónak tartja továbbá, hogy a Medgyessy-kormány megalakulása óta tömeges sérelmek érik a gazdákat. A szocialista kormány újonnan bevezetett gabonafelvásárlási gyakorlata súlyos válságba sodorhatja a magángazdálkodókat, hiszen a támogatások szeptemberi folyósítása azt jelenti, a gazdák nem részesülnek a garantált áron történő felvásárlás előnyeiben. A Medgyessy-kormány intézkedéseinek következtében befagyasztották a géptámogatást, valamint leállították az egyéni és családi gazdálkodók kedvezményes hiteleinek és szubvencióinak ügyintézését is. Leállt az új hitelkérelmek befogadása, a már befogadott kérelmeket nem bírálják el, a kedvezően elbírált hitelkérelmeket pedig nagy számban, elfogadható magyarázat nélkül utasítják vissza. A hitelszerződések nem készülnek el időben, míg a kész szerződésekre nem folyósítanak pénzt a gazdáknak.

Megkezdődött a falugazdász-hálózat szétverése, és a legfontosabb mezőgazdasági dologidőben indoklás nélkül váltották le több megyei földművelési hivatal vezetőjét. A polgári kormány 100 milliárd forintos árfolyam-garanciára vonatkozó kötelezettségvállalását a Medgyessy-kormány egyik első intézkedésével eltörölte.

A szocialista kormány első ötven napja alatt a gazdák megtapasztalták, mennyit ér a kedvezmények megtartását ígérő kormányprogram, a miniszterelnöki fogadkozás, vagy az agrárminiszterrel történő egyeztetés. Érthető tehát, ha a gazdák végső elkeseredésükben demonstrációkkal kívánják felhívni a kormány és a közvélemény figyelmét az őket ért sérelmekre. A Szövetség a Nemzetért Polgári Kör mindezért jogosnak tartja a hétfői napon megtartott figyelmeztető akciót, és azzal a felhívással fordul valamennyi polgári körhöz, hogy a magyar gazdák követeléseivel való egyetértésüket minden törvényes eszközzel fejezzék ki.

Kapcsolódó elemek