Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Választás Sopronban

Orbán Viktor és Szájer József vasárnap este Sopronban Firtl Mátyás támogatására kérte a polgárokat a november 14-i időközi választáson és arra, hogy mindnyájan igennel feleljenek a népszavazáson feltett kérdésekre.


Dátum: 2004-11-08 11:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=30696
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:53:08.579762, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Novemberben és decemberben arról döntünk, hogy szükség van-e a magyar demokráciához választópolgárokra" - jelentette ki a Fidesz elnöke. A közelgő választás és a népszavazás - mint mondta -, a demokrácia próbája lesz, hiszen a jelenlegi miniszterelnököt senki nem választotta meg, a kormányprogramról senki nem szavazott. "Olyan demokráciában élünk, ahol semmi szükség nincs ránk" - szögezte le.

A kettős állampolgárság útlevél Európához

A december 5-én tartandó népszavazáson való részvételre buzdított mindenkit, és a határon túl rekedt magyarok kettős állampolgárságának megadása mellett érvelt, hiszen ez számukra "útlevél lesz Európához" és megnöveli az otthonmaradásuk biztonságát.

A kormányzó pártok véleménye kapcsán leszögezte, hogy "aki nemet mond a kettős állampolgárságra, az soha nem lehet 15 millió magyar miniszterelnöke". A kórház-privatizáció kapcsán felhívta a figyelmét, hogy ha ezeket az intézményeket eladják, akkor a betegeknek a legegyszerűbb ellátásáért is fizetniük kell. A Fidesz biztonságos Magyarországot akar - húzta alá.

A Szövetség elnöke beszédében hangsúlyozta, "nem mindegy, hogy egy népnek milyen a lelkülete, mert az meghatározza jövőjét." Hiszen - tette hozzá - nem egyszerűen egy olyan város készül most egy időközi választásra, amelynek szép múltja, műemlékei és hírneve van, hanem olyan, amelyben olyan emberek laknak, akik egy közösség tagjai, és hajlandóak egymást segíteni".

Az egész ország Sopronra és Szécsényre figyel

- mondta Szájer József, hozzátéve, hogy "lélekben a jövőben is az Önök képviselője leszek" Az európai parlamenti képviselő, az Európai Néppárt frakciójának első alelnöke bejelentette, hogy ezen a héten a jövő évi költségvetési tervezethez a Fidesz mintegy ötmilliárd forint értékű, Sopron számára fontos területeket érintő módosító indítványt nyújtott be, amely többek között a Tűztorony, a Szent Mihály templom felújítására és egy tehermentesítő út megépítésére. Ennek kapcsán emlékeztetett arra, hogy ezeket a módosító indítványokat tavaly is benyújtotta, és akkor mindössze 10-12 szavazat hiányzott ahhoz, hogy a javaslatokat az országgyűlés elfogadja. Felidézte, hogy akkor Kránitz László MSZP-s képviselőt kérte meg arra, hogy hozzon szavazatokat az MSZP részéről Sopron érdekében. Ezt akkor Kránitznak nem sikerült elérni - szögezte le.

Sopron Európa kulturális fővárosa lehet

Firtl Mátyás, a Fidesz soproni képviselőjelöltje a nagygyűlésen a választást a demokrácia alappillérének nevezte, hiszen - mint mondta - a választások alkalmával sorsunkról dönthetünk. "Aki nem él a jogával, az is választ, csak ő rosszul teszi" - jelentette ki. "Sopronnak minden adottsága megvan arra, hogy a régen volt központi szerepét megerősödve ismét betöltse" - jelentette ki annak kapcsán, hogy Sopron Európa Kulturális Fővárosa címre pályázik, amely "A város számára fejlődési és fejlesztési irányt mutat, koncepciót és lehetőséget teremt az infrastruktúra fejlesztésére, utak építésére, munkahelyek teremtésére, lehetőséget a biztos és kiszámítható megélhetésre".

Emlékeztetett arra, hogy a Szövetség hitvallása szerint a magyarok jövője nem a tízmilliós Magyarországban, hanem a 15 milliós magyar nemzetben van, és hogy "a cél számunkra mindig a szabad, független, gyarapodó, művelt, egységes magyar nemzet volt és marad". Ezért arra kért mindenkit, hogy szavazzanak igennel a kettős állampolgárságra annak érdekében, hogy "visszaadhassunk valamit, amit fájdalmasan és jogtalanul elvettek. Ne engedjük, hogy kórházainkat, javainkat kiárusítsák! A kórház, javaink nem a kormány tulajdonai, hanem a mindnyájunkat szolgáló közvagyon - szögezte le. Ezért a kormánynak nincs joga eladni. "Kívánom Önöknek, hogy legyen erejük saját személyükben is igent mondani, és sikerüljön Önöknek az előttünk álló napokban elhozni még egy embert, ekkor a polgári szövetség győzni fog, és Sopron nyerni fog" - zárta beszédét Firtl Mátyás.

Szöveg: B.E., Szövetség Webszerkesztőség

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek