Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Zarkávi minden muzulmánt felkelésre szólít

Az al-Kaida nemzetközi terrorhálózattal szövetséges Abu Muszab az-Zarkávi jordániai terroristavezér minden muzulmánt felkelésre szólított fel hétfőn az Egyesült Államok ellen.


Dátum: 2004-11-08 14:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=30704
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:53:10.935208, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ez áll legalábbis egy nyilatkozatban, amelyet a nevében tettek közzé egy muzulmán szélsőségesek által gyakran használt arab internetoldalon.

A Zarkávi nevében közölt nyilatkozat dzsihádra (szent háborúra) biztatja a muszlimokat. Szövege szerint a muzulmánok "pokoli kínokat szenvednek el" ellenségeiktől. Az internetes nyilatkozat biztatja őket, hogy minden erejükkel szálljanak szembe az ellenséggel, mert "csak idő kérdése, hogy eljöjjön a győzelem".

A nyilatkozat ostorozta a muzulmán hit- és jogtudósokat, mert "a tétlenséget választották, ahelyett hogy védelmeznék a muzulmánokat és törvényüket, a saríját, cserben hagyták a muzulmán fegyvereseket, feladták hazájukat a zsidóknak és a kereszteseknek és azoknak, akik ezek uszályába kerültek".

Zarkávi amerikai feltevések szerint a Bagdadtól nyugatra fekvő Fallúdzsában tartózkodik. A neki tulajdonított felhívás közzététele időben egybeesik azzal, hogy az amerikai és az iraki hadsereg alakulatai nagyszabású offenzívát kezdtek az iraki város ellen, hogy visszavegyék a velük szemben ellenséges muzulmán fegyveresektől.

Amerikai katonai közlemények szerint ezer és hatezer között lehet a fegyveres szembeszegülők száma, ezek egy része Szaddám Huszein megbuktatott diktátor iraki híve, más része külföldi muzulmán fegyveres.

Kórházi források szerint hétfőn tizenkét fallúdzsai lakos halálát okozták az amerikai bombák. Tízen annak következtében haltak meg, hogy egy mecset közelében lévő szállásukat találat érte a belvárosban. Két személy egy temetési szertartáson halt meg, mert a szertartás részvevői közelében csapott be egy bomba.

MTI -fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek