Én, ti meg a Hiller Pisti
Ön közismerten nemcsak szerény, nemcsak tisztelettudó, hanem felettébb szavatartó ember hírében áll. Amit Ön kiejt a száján, azt mindenki kézpénznek veheti. Minden bizonnyal ennek köszönhető, hogy milliók élvezhetik azoknak a bónoknak, kedvezményes árú videóknak, könyveknek, színház- és mozijegyeknek, az áldásait, amit Önök ígértek nekik - hangzott el Halász János Hiller Istvánhoz intézett hétfői interpellációjában.
Dátum: 2004-11-08 15:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=30708
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:53:12.172764, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Tisztelt Miniszter Úr!
Lehet, hogy nincs egyetlen ember sem széles e hazában, aki ezt észrevette volna? Lehet, hogy úgy csökkent az adó, hogy többet kell fizetni mindenért? Lehet, hogy nem kapták meg az emberek a bónokat, a kedvezményes árú videókat, könyveket, színház- és mozijegyeket?
Ön rendkívül bátornak és szavatartónak bizonyult akkor is, amikor az Ön pártja kijelentette, hogy főállású pártelnököt választanak. Ön természetesen megtartotta miniszteri bársonyszékét is. Szavatartó akkor is, amikor a filmeseknek ígért 8 milliárdnak a felét sem adja oda.
Ma mégis van egy örömhírem. Önről kiderült, bár próbálta titokban tartani, hogy szavatartó ember. Mert kiderült, hogy Ön is megtalálta a módját, hogy megjutalmazza Gyurcsány Ferenc egyik bizalmasát, Rákosi Ferencet, aki 14 millió forintért végez ügyvédi munkát a minisztériumnak.
Elképzelem, ahogy az erről szóló alku nyélbe üttetett pizzázás és whiskyzés közben. Vajon mit mondott Önnek Gyurcsány miniszterelnök úr?
Talán ezt:
- Pisti, emlékszel, mit nyilatkoztam? Tudod, amikor azt mondtam, hogy "Nem beszélni kell arról, hogy nem mutyizunk, hanem meg kell tiltani az ilyen eljárást!"
- Emlékszem Ferikém, hogyne emlékeznék.
- Persze Te tudod Pistám, ahogy én is, hogy nem kell ezt nekünk olyan komolyan venni. Ez csak a többiekre vonatkozik, mert én Gyurcsány Ferenc vagyok, pápai gyerek.
- Bátor vagy Feri meg igazságos, mi épp ezt csodáljuk benned.
- Na, Pistám! Magyarország szabad, de igazságtalan, mert sok benne a szegény ember. Itt van a Rákosi Feri, aki a balatonőszödi bulit is letutizta. Arra gondoltam segíteni kéne rajta. Nyúljunk már a hóna alá, hiszen ő is a mi kutyánk kölyke. Szerény 10-15 millára gondolok.
- Vedd úgy Ferikém, hogy el van intézve!
Tisztelt Miniszter Úr!
Nem lennék meglepődve, ha így történt volna.
De ha nem is tudhatjuk meg, hogy történt, egy biztos: Rákosi Ferencnek 14 millió forint ütötte a markát az adófizetők pénzéből. És még mondja valaki, hogy Ön nem teljesíti az ígéreteit.
Kérdezem Miniszter Úrtól:
Ön szerint igazságos cselekedet Rákosi Ferencnek 14 millió forintot kifizetni?
Szabad Ön szerint mutyizni?
Ön szerint a filmeseknek lendületesen megígért 8 milliárd helyett igazságos dolog csak a felét kifizetni?
Hiller István válaszában elismerte, hogy Gyurcsány Ferenc üzlettársa, Rákosi Ferenc 2004. december 31-ig kapott megbízást a minisztériumtól. Az elvégzett munkáért Gyurcsány volt üzlettársának eddig nettó 8 millió forintot fizetett ki a minisztérium az adófizetők pénzéből.
fideszfrakcio.hu