A tv2 panasszal fordult az ombudsmanhoz Szili Katalin rendelkezése miatt
A tv2 Tények című műsorának alkotóközössége alkotmánysértőnek, továbbá a sajtószabadságot korlátozónak tartja az Országgyűlés elnökének a sajtó parlamenti jelenlétével kapcsolatos új rendelkezését; a kereskedelmi tévé műsorának főszerkesztője panasszal fordult az ombudsmani hivatalhoz hétfőn.
Dátum: 2004-11-08 15:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=30709
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:53:12.488024, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Alkotmánysértő, a sajtó- és információs szabadságot korlátozó, valamint súlyosan diszkriminatív Szili Katalinnak "Az Országház és az Országgyűlési Irodaház belső-, valamint beléptetési, behajtási és parkolási rendjéről" című rendelkezése - olvasható Kert Attila főszerkesztőnek az MTI-hez is eljuttatott levelében. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa általános helyetteséhez címzett levélben Kert Attila azt kifogásolja: a sajtó munkatársainak biztosítható feltételekkel részletesen foglalkozó rendelkezés értelmében "az ülés ideje alatt az üléstermet övező folyosókon csak az írott sajtó képviselői tartózkodhatnak".
A Tények alkotógárdája úgy foglalt állást, hogy ez a rendelkezés az újságírók egy csoportját diszkriminatív módon korlátozza alkotmányos jogainak gyakorlásában. A műsor készítői szerint az Országgyűlés elnöke jogszabállyal nem indokolható megkülönböztetést tett az írott és az elektronikus sajtó orgánumai között. Úgy vélik, az Országgyűlés munkájának nyilvánossága nem korlátozható az ülésteremben történtek robotkamerás közvetítésére, illetve csak az írott sajtóra. A választóknak szerintük joguk van megismerni azt, hogy a képviselők miképpen végzik munkájukat, akár az ülésteremben, akár annak folyosóján is. A médium újságírói szerint a szabályozás ezenkívül csorbítja a szélesebb nyilvánosság tájékozódáshoz, valamint a közhatalom működésének ellenőrzéséhez fűződő alkotmányos jogát.
Kert Attila a házelnök rendelkezésének vizsgálatát kérte Takács Alberttől. A főszerkesztő a levélben kitért arra is: a Tények beszámolója nyomán a Napló című műsor riportot mutatott be arról, hogy egyes országgyűlési képviselők munkahelyükön, a parlament folyosóin sértik meg a maguk alkotta és az állampolgároktól súlyos szankciók terhe mellett betartani várt jogszabályt, amikor zavartalanul cigarettáznak a folyosón, ami nem dohányzásra kijelölt hely.
Szili Katalin hétfőn, a házbizottsági ülés után bejelentette: a parlament az ombudsmanhoz fordult amiatt, hogy lehet-e az Országgyűlés épületében rejtett kamerás felvételeket készíteni. Hangsúlyozta, hogy minden ellenkező híresztelés ellenére az intézkedések nem állnak összefüggésben a dohányzásról a közelmúltban megjelent tv-riporttal.
MTI - fideszfrakcio.hu