Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tömeges leépítés a megyében: ez vár Székesfehérvár köztisztviselőire is?

A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség közgyűlési frakciója képviseletében Cser-Palkovics András tartott sajtótájékoztatót. A megyei közgyűlés októberi ülésén drasztikus létszámleépítésről döntött az önkormányzat hivatalánál, valamint a megyei intézményeknél. A létszámleépítés következtében közel 150 ember veszti el heteken belül az állását és a mindennapi megélhetését. Bár az intézkedésre a megyei önkormányzatnál került sor, számos tanulságot rejt magában Székesfehérvárra és annak vezetésére nézve is.


Dátum: 2004-11-08 15:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=30710
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:53:12.781230, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A leépítések kulturális, oktatási, egészségügyi, szociális intézményeket érintenek, amelyek egy része Székesfehérváron működik, és a város lakóit is szolgálja. Ráadásul az állásukat elvesztők többsége székesfehérvári lakos. A Fidesz ezért sürgeti Warvasovszky Tihamért, hogy kezdeményezzen tárgyalásokat Szabó Gábor megyei elnökkel a döntésről, annak okairól és az elbocsátott emberek sorsáról, jövőjéről - mondta Cser-Palkovics András.

A létszámleépítésről készült megyei előterjesztésben Szabó Gábor, a megyei közgyűlés szocialista elnöke szerint "a központi költségvetési törvényjavaslat már ismert adatai, a kormányzati tervezési és szabályozási szempontok tartalma

indokolttá teszik a költségvetési előirányzatok felülvizsgálatát",

ebben az esetben a létszámleépítést. Szabó Gábor tehát a kormányzati intézkedéseket okolja az önkormányzat helyzetéért. A helyzet súlyosságát mutatja, hogy több - elsősorban kormánypárti politikusok által vezetett -, önkormányzati szövetség közös nyilatkozatban jelezte, hogy a központi költségvetés-tervezet

nem biztosítja az önkormányzatok kötelező feladatainak ellátásához szükséges működési feltételeket,

és a béremeléshez szükséges források sem állnak rendelkezésre. Ezek után érdeklődéssel várjuk, hogy az MSZP-SZDSZ polgármesterei, közgyűlési elnökei - köztük Warvasovszky Tihamér - megszavazza-e a Parlamentben ezeket az önkormányzatokat ellehetetlenítő költségvetési rendelkezéseket.

Az MSZP 2002-ben több pénzt ígért

az önkormányzatoknak és nem leépítést az embereknek. Warvasovszky Tihamér pedig "kedvező széljárás" ígért a székesfehérváriaknak, és nem erős szembeszelet. Akik most az utcára kerülnek, jogosan érzik becsapottnak magukat - zárta sajtótájékoztatóját Cser-Palkovics András.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek