Életveszélyes az egykori Úttörő Áruház - nem lehet benne kulturális központ
A volt Úttörő Áruház épületének tulajdonosával folytatott pozitív tárgyalások ellenére is ki kell költözniük az épületfoglalóknak, mert a házat életveszélyessé nyilvánították - mondták el hétfőn az egykor fővárosi áruházba kulturális központot álmodó aktivisták.
Dátum: 2004-11-08 16:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=30712
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:53:13.406628, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"A tulajdonossal való tárgyalás a vártnál sokkal pozitívabb lett, de az épület életveszélyessé van nyilvánítva, és ez olyan felelősséget vet fel, hogy mi nem maradhatunk itt ebben az épületben" - jelentette ki sajtótájékoztatóján a Centrum Csoport egyik, névtelenséget kérő tagja, aki társaival együtt tíz napja költözött be az épületbe. Az elmúlt tíz nap alatt bútorokat vittek a helyiségekbe, kitakarítottak, festettek, és szervezeteik tevékenységeiről készült képekből és egyéb alkotásokból kiállítást csináltak, valamint ingyenes ruhavásárt is terveztek. Hozzátette: továbbra is hasonló akciókat fognak végrehajtani azért, hogy felhívják a figyelmet azokra az épületekre, melyek évek óta kihasználatlanul állnak. A nevét az épületben talált rengeteg "centrumos" zacskó után választó, környzetvédelmi és szociális téren működő civil szervezetek aktivistái által létrehozott szervezet tagja elmondta: ezek az épületek a bürokrácia jogi útvesztői miatt nem képesek olyan funkciókat betölteni, amire szükség lenne. Hozzátette, hogy az akcióval a hajléktalankérdésre is fel kívánják hívni a figyelmet.
Az aktivista megjegyezte: tarthatatlannak tartják azt a tendenciát, ami a rendszerváltás óta tart, hogy egymás után zárják be a művelődési házakat és a közkönyvtárakat. A magyar fiatalok egy része - állapította meg - nem tud normális körülmények között szórakozni, mert "minden arról szól, hogy egyre többet költsenek".
Az Úttörő Áruház épületének tulajdonosa - a Prétium Ingatlan Kft. - nevében Gyulavári Tamás, a cég ügyvezetője elmondta: ők a sajtóból értesültek arról, hogy a Centrum Csoport az ő tulajdonukat képező épületet, amelyre építésengedélyezési eljárás van folyamatban, engedély nélkül elfoglalta.
"A mai tárgyalás során kulturált, értelmes fiatalokat ismertem meg, akiknek a céljával én, mint magánember teljesen egyetértek, de ez egy cégnek a tulajdona, és az épület életveszélyes, ezért erre a célra alkalmatlan" - jelentette ki az ügyvezető igazgató.
A két fél között történt megállapodás értelmében a Centrum Csoport csütörtökön reggel 10 óráig elhagyja az épületet, elszállítják azokat a bútorokat, könyveket, szóróanyagokat, amikkel a helyiségeket berendezték. Gyulavári Tamás elmondta, hogy miután az önkormányzattól megkapják az új építési engedélyt, az egykori Úttörő Áruház épületét lebontják.
MTI - fideszfrakcio.hu