Most az Ezüsthajót támadja a Vörös Flotta
A szocialista sajtónak most az fáj, hogy alkalmanként másfél millió forintba került egy film, melyet az Ezüsthajó Kft. a Kormányzati Dokumentációs Tárnak készített - de az nem fáj neki, hogy csaknem 5 milliót fizetünk Gyurcsány Ferencnek egy darab országjárásra. Csak nem ezzel kapcsolatban kérdezi az Írás: "Miért nézed a szálkát atyádfia szemében, a magad szemében pedig miért nem veszed észre még a gerendát sem?"
Dátum: 2004-11-08 17:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=30721
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:53:16.286968, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Bár a szocialista sajtó másképp tényfeltárja és tálalja bátran, nem állt szerződéses kapcsolatban az Ezüsthajó Kft. és a Külügyminisztérium a polgári kormány munkáját filmen megörökítő munka kapcsán - derül ki a korábban nyilvánosságra hozott szerződések vizsgálata alapján.
Lendületben a Vörös Flotta
Az Ezüsthajó Kft. nem a Külügyminisztériummal, hanem a Miniszterelnöki Hivatallal állt szerződéses kapcsolatban, így dolgozott a Kormányzati Dokumentációs Tárnak - a cég ugyanis közbeszerzési eljárás során létrejött keretszerződés nyomán, eseti megbízásokkal végezte munkáját. A keretszerződésben rögzítettek szerint az egyes megbízások teljesítése vállalkozói díj felszámolásával történt, azaz sem repülőjegy-, de még hotel- vagy vécészámlát sem adhatott le az Ezüsthajó Kft. a magyar kormány minisztériumainak a polgári kormány munkáját filmen megörökítő munka kapcsán. Nemhogy a Külügyminisztériumnak (mellyel nem állt szerződéses viszonyban), de még a Miniszterelnöki Hivatalnak sem (mellyel keretszerződést kötött).
Mér! Mi mennyi?!
Azt, hogy ennek fényében a bűnös 18 millió forint hogyan jön ki (a Vörös Flotta szerint ennyiért perelhet a Külügyminisztérium), ezt talán csak a Magyarországra érkező 23 millió román munkavállaló tudná megmondani. Ugyancsak Magyarországra érkezett 23 millió román munkavállaló érti és hitetheti el az emberekkel, hogy az 5 millió forint kevesebb mint a másfél millió. Ugyanis a TV 2 híradójában elhangzottakból kiderül esetenként átlagosan 1,5 millióért dolgoztak a munkatársak.
Gyurcsányi országjáró, darabonként 5 millióért
Ez fáj a szocialistáknak és a sajtójuknak, míg az nem, hogy Gyurcsány Ferenc országjárása állomásonként csaknem ötmillió forintba, azaz egy átlagos iskola egyéves fűtésének árába kerül. Pedig Gyurcsány Ferenc ezért a pénzért el sem hagyja Magyarországot, míg a filmek nagy része külföldön készült, ami azért, ha tárgyilagosan tekintenénk a tényeket, többe kerül, mint egy belföldi országjáró állomás.
Szorongva várjuk, hogy László Boglár (vagy Batiz András) az ügyben sürgősen nyilatkozatot tesz, miszerint "minden jogi lehetőséget ki fognak használni", csakhogy visszapereljék ezt a fölöslegesen kidobott pénzt Gyurcsány Ferenctől.
fideszfrakcio.hu