Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Bécsben misét mondtak a Vajdaságban legyilkolt dunai svábok emlékére

A vajdasági dunai svábok körében 60 évvel ezelőtt elkövetett első mészárlás áldozataira emlékeztek az osztrák fővárosban azon a misén, amelyet Christoph Schönborn bíboros, bécsi érsek mutatott be - adta hírül hétfőn a bécsi érseki hivatal sajtószolgálata.


Dátum: 2004-11-08 18:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=30725
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:53:17.502249, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az Augustinerkirchében tartott istentiszteleten, amelyen Pénzes János szabadkai megyés püspök volt az egyik koncelebráns, részt vett Andreas Khol, az osztrák parlament elnöke is.

Az érseki sajtószolgálat híradását ismertető APA osztrák hírügynökség emlékeztetett arra, hogy az első Jugoszláviának 200 000 lojális dunai sváb állampolgára volt. A hitleri Németország 1941-es támadása után a Bácskát Magyarország foglalta el, s a Bánátban német katonai kormányzatot vezettek be. A Vörös Hadsereg alakulatai 1944 késő őszén bevonultak a Vajdaságba, majd néhány nappal később a Jugoszláv Népfelszabadító Antifasiszta Tanács (AVNOJ) fegyveres egységei és civil tisztségviselői követték őket. A német anyanyelvűeket kollektíven népellenségnek minősítették, és megfosztották őket az állampolgári jogoktól.

Az 1944 novemberében végrehajtott kivégzéseknek, valamint azoknak a deportálásoknak, amelyek célállomása 8 megsemmisítő, illetve számos munkatábor volt, 60 000 civil esett áldozatul 1948-ig. Az osztrák hírügynökség szerint 1945 után 130 000 dunai sváb lelt új hazára Ausztriában.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek