Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ismét riogatnak a huszonhárom millió románnal fenyegetőzők

A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség bízik benne, hogy a szocialisták demagóg kampánya ellenére minél több magyar állampolgár járul az urnákhoz 2004. december 5-én és szavaz majd igennel a határon túli magyarok európai útlevelére - áll Németh Zsolt közleményében.


Dátum: 2004-11-08 18:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=30726
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:53:17.821202, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Közlemény

A kettős állampolgárságról szóló népszavazás az EU schengeni határőrizeti rendszerén kívül rekedt magyaroknak az anyaországgal való kapcsolattartásáról, vagyis a magyar útlevél esetleges megszerzéséről szól.

A Magyar Szocialista Párt a jelek szerint rossz lelkiismerete miatt kezdett el egyenjogúságról beszélni, ugyanis a kettős állampolgárság merev elutasításával szembetalálta magát az összes határon túli magyar szervezettel. A szocialisták újsütetű érzékenysége a határon túli magyarok egyenjogúságúsága iránt azzal is magyarázható, hogy a huszonhárommillió román vendégmunkással való riogatáshoz hasonlóan most költségvetési kiadások milliárdjaival próbálják fenyegetni az embereket. Az igazság ezzel szemben pedig az, hogy a kettős állampolgárság intézménye nem terheli meg Magyarország költségvetését: többek között Franciaország, Olaszország és Izrael példáját követve útlevelet biztosít a határainkon túl élő magyarok számára.

A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség bízik benne, hogy a szocialisták demagóg kampánya ellenére minél több magyar állampolgár járul az urnákhoz 2004. december 5-én és szavaz majd igennel a határon túli magyarok európai útlevelére.

Budapest, 2004. november 8.

Németh Zsolt

A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség

Külügyi Kabinetjének vezetője

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek