Egészségtelen a költségvetés
A szocialisták a tavalyi évhez hasonlóan "szemmel láthatóan továbbra is bűvészkednek a számokkal, megpróbálják elfedni a szomorú tényt: jövőre semmivel sem lesz jobb a magyar egészségügy helyzete" - hangsúlyozza a Fidesz egészségügyi kabinetjének közleménye.
Dátum: 2004-11-08 18:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=30727
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:53:18.115440, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Továbbra sem teljesülnek a szocialisták 2002-es ígéretei, a költségvetésben nincs pénz a szív-és érrendszeri betegségben szenvedők, valamint a csontritkulásos betegek ingyenes gyógyszereire, és nincs pénz az ápolók megígért hűségjutalmára sem - áll a munkacsoport közleményében.
A Fidesz hangsúlyozza, hogy a gyógyszerkassza alultervezett, és ennek az árát jövőre is a betegek fogják megfizetni. Emellett a fekvőbeteg intézmények helyzete továbbra sem javul: 2004-ben a megszorításokkal mintegy 30 milliárd forintot vettek el a kórházaktól, amelyet jövőre sem akarnak visszaadni, pedig minimálisan 40 milliárd forint azonnali plusz forrásra lenne szükség a kórházak túléléséhez - olvasható az állásfoglalásban.
A közlemény kitér arra, hogy méltánytalanul kevés pénz van az Egészségügyi Minisztérium fejezetében a népegészségügyi program feladatainak végrehajtására és a parlagfű-mentesítésre.
A Fidesz egészségügyi kabinetje leszögezi: az egészségügyet ma általános forráshiány, csőd-és sztrájkhelyzetben lévő magyar kórházak, valamint elszabadult gyógyszerárak jellemzik.
"Világosan látszik: a számmágia itt nem segít. Az egészségügyben a 2005-ös költségvetés sem hoz pozitív változást, nincsenek többletforrások, és nincsenek nyertesek sem. Kiderült: a kormány nem akarja és már nem is fogja teljesíteni fontos választási ígéreteit" - áll a munkacsoport közleményében.
MTI - fideszfrakcio.hu