Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Mádl Ferenc Köhler német államfővel találkozott Berlinben

Berlinben Horst Köhler német államfővel tanácskozott Mádl Ferenc köztársasági elnök hétfőn.


Dátum: 2004-11-08 19:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=30729
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:53:18.723262, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Egyetértettek abban, hogy fontos lenne az Európai Unió (EU) első alkotmányának mielőbbi ratifikálása. Az EU kül- és biztonságpolitikai kérdéseiről úgy beszéltek, mint az unió azonosságtudatának egyik fő alkotóeleméről. Mádl Ferenc kiemelte az euro-atlanti együttműködés fontosságát, Köhler az uniós kohéziós alapok nyújtotta lehetőségek kihasználására biztatta Magyarországot.

Mádl magyarországi látogatásra hívta meg Köhlert.

A találkozóra Mádl Ferenc németországi látogatásának első napján került sor a német államfő vendégházában. Előzőleg Mádl köszöntötte a 75. születésnapját ünneplő Kertész Imrét, irodalmi Nobel-díjast, aki idejének jó részét Berlinben tölti.

A köszöntésre azon az ebéden került sor, amelyet Peisch Sándor berlini magyar nagykövet adott Mádl Ferenc tiszteletére. A beszélgetés során szóba került, hogy 2006 első felében magyar kulturális évadot rendeznének Németországban.

Kertész megkapta a Sándor-palotát ábrázoló plakettet a magyar államfőtől, aki jó egészséget kívánt neki, s arra biztatta, hogy továbbra is a magyar lelkiismeretért dolgozzon.

Kertész Imre úgy nyilatkozott, hogy az irodalom nem csupán a lelkiismeretet akarja ébreszteni, elsősorban örömöt akar szerezni. Ha ezen kívül a lelkiismeretet is ébreszti, önkéntelenül teszi.

Kertész Imrének magyar újságírók előtt elhangzott szavaiból az derült ki, hogy a főművéből, a Sorstalanságból készült filmet jövőre a berlini fesztiválon bemutatják, már be is válogatták a műsorba.

A berlini fesztiválon egy film akkor versenyezhet díjért, ha még nem vetítik kereskedelmi hálózatban, ami azonban nem zárja ki előzőleges vetítését egy-egy különleges alkalommal.

A 2002. év irodalmi Nobel-díjasa úgy nyilatkozott, hogy sajnálatos az amerikai-európai viszony válságba kerülése. Azt szeretné, ha az Egyesült Államokat érő kritika nem fajulna Amerika-ellenes gyűlöletté.

Mádl Ferenc vasárnap este érkezett Németországba. Berlinen kívül Hamburgot és Thomas Mann városát, Lübecket is felkeresi. Német részről munkalátogatásnak minősítik útját, magyar részről hivatalos látogatásnak.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek