Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Franciaországba érkeztek a palesztin vezetők

Megérkezett Franciaországba a palesztin mozgalom négy magas rangú vezetője, hogy kedden felkeresse betegágyánál Jasszer Arafatot, a Palesztin Hatóságok napok óta kómában lévő elnökét.


Dátum: 2004-11-09 07:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=30731
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:53:19.339278, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Mahmúd Abbászt, a Palesztinai Felszabadítási Szervezet főtitkárát, Ahmed Korei palesztin miniszterelnököt, Nabíl Saat külügyminisztert és Rauhi Fattúh palesztin parlament elnököt szállító magánrepülőgép hétfő este landolt a francia fővárostól északkeletre fekvő Lo Bourget repülőtéren.

A négy palesztin vezető a tervek szerint kedden a Párizshoz közel fekvő Clamart-ban felkeresi a Percy katonai kórházban Jasszer Arafatot. Christian Estripeau orvostábornok, a francia fegyveres erők egészségügyi szolgálatának főtisztje hétfőn este úgy nyilatkozott, hogy a palesztin elnök állapota változatlan, de még mindig a kórház intenzív osztályán fekszik.

Francia törvények szerint általában csak a betegnek van joga felfedni egészségi állapotát látogatók előtt. Ha erre a beteg képtelen, mint most Arafat is, akkor ez a jog átszáll házastársára vagy más, legközelebbi hozzátartozójára. Arafat felesége, Szúha eddig szigorúan őrködött ezen a jogán.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek