Kampányt indított az eutanázia ellen a spanyol katolikus egyház
Kampányt indított a spanyol püspöki konferencia az eutanázia engedélyezése ellen. A spanyol katolikus egyház legfőbb testülete a hét végén több ezer prospektust osztott szét az ország plébániáin és egyházi intézményeiben, hogy "mozgósítsa a keresztények lelkiismeretét".
Dátum: 2004-11-09 11:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=30744
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:53:23.215247, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A prospektusban, amelynek készült kasztíliai, galíciai, baszk és katalán nyelvű változata összesen hétmillió példányban, a püspöki konferencia leszögezi: "az eutanázia továbbra is a gyilkosság egyik formájának tekinthető, mert arra ösztönzi az embereket, hogy másokat küldjenek halálba és ennek súlyos társadalmi következményei lehetnek". A kampányt nyilvános plakátokkal, konferenciákkal, kerekasztal-beszélgetésekkel és vitákkal is erősítik. "A kampányt a katolikusoknak szántuk - jelentette ki Juan Antonio Martinez Camino, a spanyol püspöki konferencia szóvivője -, hogy megerősítsük őket hitükben, segítsük megértetni, hogy a keresztény világnézet képes olyan értelmet adni a nyilvános vitának, amelyre egyetlen más világnézet sem képes." Az El Mundo című konzervatív hetilap szerint most kezdődött meg a kampány a kormány politikája ellen, az egyház ugyanis a jövőben más vitatott témákban is hasonló "felvilágosító" hadjáratra készül.
José Luis Rodriguez Zapatero baloldali kabinetje laicizáló reformokat kezdeményezett a válási jog, a hittanoktatás és a melegházasságok terén, amelyekkel kivívta a spanyol katolikus egyház heves ellenállását. Ugyancsak ellenzi az egyház, hogy a kormány zöld utat adott az őssejtkutatásoknak és nagy összecsapások várhatók az egyház állami finanszírozásának reformtervéről. Az eutanázia kérdésében a kormány javasolja, vitassák meg annak lehetőségét, hogy ne hosszabbítsák meg a szenvedők életét mesterséges módon, és hogy olyan "életvégrendeletet" írhassanak a betegek, amelyekben szabad akaratukból dönthetnek: élni akarnak-e tovább, vagy sem. Az eutanáziával kapcsolatos vitát tovább erősítette nemrég Alejandro Amenabar Beltenger című, az idei velencei filmfesztiválon Ezüst Oroszlánnal kitüntetett filmje, amelyben egy 30 éve nyomorék férfi harcol az emberhez méltó halál jogáért.
MTI - fideszfrakcio.hu