Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Lamperth ígérete ellenére nem kapnak 13. havi bért rendőrök

Bizonytalanságot és ellentmondást tapasztalnak a rendőrök az idei évre járó 13. havi távolléti díjnak megfelelő külön juttatás kifizetésével kapcsolatban - közölte az MTI-vel a közelmúltban megalakult Tolna Megyei Rendőr Szakszervezet titkára.


Dátum: 2004-11-09 11:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=30746
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:53:23.842056, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A belügyminiszter napokban tett kijelentése szerint "idén és jövőre is kifizetik a rendészeti dolgozóknak a 13. havi fizetésüket", ugyanakkor a tárca helyettes államtitkára október 26-án írásbeli megkeresésünkre nemmel válaszolt - mondta el Szima Judit.

Tájékoztatása szerint a szakszervezet tagjainak sürgetésére októberben levéllel fordultak Lamperth Mónikához, amelyben a hivatásos állomány tagjainak szolgálati viszonyáról szóló törvény (Hszt.) értelmében "egyértelmű választ" kértek arra, hogy "a 2004. évi 13. havi illetmény kifizetésére mikor fog sor kerülni". A szakszervezet titkára elmondta, a Belügyminisztérium helyettes államtitkára, Jenei Zoltán válaszlevelében úgy fogalmazott: "a Hszt. módosítása következtében hatályba lépő új feltételrendszer alapján nincs törvényi lehetőség a hivatásos állomány tagjainak 2004. évi szolgálati viszonya alapján járó 13. havi illetmények kifizetésére". "Véleményünk szerint szerzett jogokat nem lehet egyetlen tollvonással elvenni" - hangsúlyozta Szima Judit.

Hozzáfűzte: a dolgozók két éve nem kaptak fizetésemelést, s mára komoly megélhetési gondokkal küszködnek. A sajtóban megjelent, 5 százalékos bérfejlesztésről szóló hírek véleménye szerint félrevezetők, ugyanis az idézett intézkedés egy bizonyos réteg pótlékemelésére vonatkozik csupán.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek