Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Mindenre nemet mondott a honvédelmi bizottság kormánypárti többsége

Egyetlen, a honvédelmi költségvetéssel kapcsolatos módosító javaslatot sem fogadott el az Országgyűlés Honvédelmi Bizottsága keddi ülésén. Simicskó István közölte, a kormánypárti képviselők nemet mondtak azokra az ellenzéki módosító indítványokra is, amelyek növelték volna a Magyar Honvédség csapatainak költségvetését vagy a katonák lakástámogatási előirányzatát.


Dátum: 2004-11-09 12:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=30751
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:53:25.362450, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A testület tárgysorozatba vette, azonban általános vitára nem találta alkalmasnak Tállai András, fideszes képviselő önálló indítványát. Ez úgy módosítaná a hadigondozásról szóló törvényt, hogy az 1944. október 1-jét követően a Szovjetunióba kényszermunkára elhurcolt, és ott fogolyként életét vesztett emberek gyermeke és özvegye a törvényben szabályozott hadiárva-, illetve hadiözvegy-járadékon túl egyösszegű kártérítésre lenne jogosult. Tállai András 68 ezerre becsülte azok számát, akik ilyen kártérítésre jogosultak lehetnek.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek