Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Hasznos tudnivalók a népszavazásról

A december 5-én tartandó ügydöntő népszavazás eredményességéhez kétmillió azonos szavazat szükséges mindkét kérdés esetében - közölte az Országos Választási Iroda (OVI) vezetője keddi budapesti sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2004-11-09 13:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=30755
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:53:26.554175, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Érvényes a népszavazás, ha a választópolgároknak több mint 50 százaléka megjelent, amennyiben azonban nem jelennek meg ennyien, érvényes akkor is, ha a kérdésre adott valamelyik válasz elnyerte az összes (mintegy 8 millió) választójogosult számának 25 százalékát - mondta Rytkó Emília. Közölte: a népszavazáson az ország egyetlen választókerületet alkot, és az eredmény megállapítására az Országos Választási Bizottság (OVB) jogosult. A szavazás az ország 11 ezer szavazókörében december 5-én, vasárnap reggel 6 órától este 7 óráig tart. Elmondta: a választópolgároknak már meg kellett kapniuk a névjegyzékbe való felvételükről szóló értesítést. Akihez a levél nem érkezett meg, vagy nem találja a nevét a polgármesteri hivatalokban november 13-áig kifüggesztett névjegyzéken, az a helyi jegyzőtől kérheti ezek pótlását.

A szavazás napján lakóhelyétől távol, de Magyarországon tartózkodó választópolgárnak lehetősége van egy másik településen is voksolni, ha az erről szóló igazolást december 3-áig személyesen vagy meghatalmazottja útján kéri. Ha ajánlott levélben igényli, úgy annak november 30-áig kell megérkeznie a hivatalhoz. A szavazáson egyetlen szavazókörnek számít az a 74 külképviselet, ahol ugyancsak leadható a szavazat, ha ezt a választópolgár november 19-éig a helyi jegyzőnél előre jelzi, melyik ország magyar képviseletén kíván voksolni.

Rytkó Emília elmondta: a törvény lehetőséget biztosít arra, hogy azok a választópolgárok, akik a szavazás idején külföldön tartózkodnak, a magyar külképviseleteken leadhassák voksaikat. November 25-én lesz az OVI-nak áttekintése arról, hány választó kíván külföldön szavazni - tette hozzá. A nagykövetségeken csak a szavazatok leadása történik, a szavazatok összeszámlálását Magyarországon végzik - hívta fel a figyelmet. Az amerikai földrészen, az időeltolódás miatt, már szombaton megkezdődik a szavazás. Elmondta még, hogy a december 5-ei népszavazáson a többi közt ugyanúgy érvényes lesz a kampánycsend, mint más választások idején.

Az ügydöntő népszavazás lebonyolításának részleteiről elmondta: helyi, területi és országos szinten is működnek a választási irodák. Ezzel szemben "a településeken, kivéve az egy szavazókörös településeket, nem kell helyi választási bizottságnak működnie". Arra hívta fel a figyelmet: valamennyi választási szervbe várják a népszavazást kezdeményezők (Magyarok Világszövetsége, Munkáspárt), valamint a parlamenti frakcióval rendelkező pártok megbízottait. A megbízottak bejelentési határideje november 19-e.

Elmondta: az OVI www.valasztas.hu internetes oldalán, valamint munkaidőben a 06-40-200-628-as, helyi tarifával hívható "kék" számon a választópolgárok már választ kaphatnak a voksolással kapcsolatos kérdéseikre.

A december 5-ei ügydöntő népszavazáson a következő két kérdésre válaszolhatnak a választópolgárok:

- Egyetért-e ön azzal, hogy az egészségügyi közszolgáltató intézmények, kórházak maradjanak állami, önkormányzati tulajdonban, ezért az országgyűlés semmisítse meg az ezzel ellentétes törvényt?

- Akarja-e, hogy az országgyűlés törvényt alkosson arról, hogy kedvezményes honosítással - kérelmére - magyar állampolgárságot kapjon az a magát magyar nemzetiségűnek valló, nem Magyarországon lakó, nem magyar állampolgár, aki magyar nemzetiségét a 2001. évi LXII. törvény 19 paragrafusa szerinti "magyar igazolvánnyal" vagy a megalkotandó törvényben meghatározott egyéb módon igazolja?

A választók a lapon elsőként az egészségügyi intézmények privatizációjáról, alatta pedig a kedvezményes honosításról voksolhatnak. A szavazólap érvényességéhez nem kötelező mindkét kérdésre választ adni.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek